Omega koncert lesz Pozsonyban

Magyar Kulturális Hetet rendeznek a szlovák fővárosban

[j.protic] publikálva: 2015-05-12 20:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kóbor János a pozsonyi sajtóértekezleten

Az idén is megrendezik Pozsonyban a "Több mint szomszéd" - Magyar Kulturális Hét nevet viselő rendezvénysorozatot A június második hetében sorrakerülő bemutatón ismert magyar művészek mutatkoznak be a szlovák közönségnek. A legnagyobb mágnes minden bizonnyal a Szlovákiában is nagyon népszerű Omega együttes koncertje lesz.


A fesztivál programját a magyar nagykövetség rezidenciáján rendezett sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők. A Magyar Kultúra Hetét, először tavaly rendezték meg Pozsonyban. A gazdag, sokrétű kulturális programot felvonultató, gasztronómiai fesztivállal egybekötött rendezvénysorozat tavaly a vártnál is nagyobb közönségsikert aratott, egész időtartama során teltházas rendezvények mellett zajlott.

Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete hangsúlyozta, hogy a múlt évi pozitív visszajelzések igazolták a rendezvény sikerét, és ez biztosította a folytatást, amely a programkínálat alapján még a tavalyinál is színesebbnek ígérkezik. A diplomata örömmel nyugtázta, hogy a programhoz az idén is több magyarországi intézmény, köztük a Külgazdasági és Külügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a földművelésügyi tárca támogatását is sikerült megszerezniük, de hozzájárulnak a kiadásokhoz a Szlovákiában működő nagy magyar vállalatok is..

A fesztivál idei programkínálata talán még a tavalyinál is bőségesebb, a kultúra szinte minden műfaja képviselteti magát. Komoly- és könnyűzenei koncertek sora, több kiállítás, könyvbemutató, színházi előadások, táncegyüttesek fellépései valamint egy háromnapos gasztronómiai fesztivál is várja az érdeklődőket a június 8. és 14. között zajló Magyar Kulturális Héten, amelynek központi helyszíne ismét a Pozsony óvárosában lévő egykori Kossuth tér, a mai Hviezdoslav tér lesz.

A rendezvénysorozat június 8-án a Magyar Művészeti Akadémia Makovecz Imre grafikáiból összeállított, délután a pozsonyi magyar konzulátus épületében megnyíló kiállításával, illetve este az Omega Oratórium című koncerttel kezdődik. Ez utóbbi - szimfonikus zenekari és énekkari kísérettel előadott - koncertet ezúttal nem templomban, hanem a pozsonyi Istropolis koncerttermében játssza majd le a Szlovákiában is nagyon jól ismert és kedvelt együttes. A sajtótájékoztatón jelen volt az együttes három tagja is. Kóbor János elmondta, hogy Pozsonyba már egy kiforrott változattal érkeznek , és egyben ez lesz az utolsó ilyen jellegű koncertjük ebben a félévben. Érdekesség, hogy Pozsony előtt Berlinben majd Moszkvában koncertezik az Omega.

A Magyar Kulturális Hét keretében a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is fellép Pozsonyban, a Napszédítő-Pávavariációk című előadásukat e a Hviezdoslav színházban nézhetik meg az érdeklődők.

Tavaly a péntektől vasárnapig tartó gasztronómiai fesztivál, valamint az annak helyszínén vele egy időben zajló kültéri könnyűzenei műsorok vonzották a legnagyobb számú közönséget. Ezért az idén is lesznek utcai koncertek a Séta-téren. A zenei kínálatban egyebek mellett a Benkó Dixieland Band, a Söndörgő, a Rackajam, a Hot Jazz Band koncertjei és egy prímástalálkozó is szerepel.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Melyik a leggyilkosabb állat a világon?
Ő tudhatja magáénak a legtöbb áldozatot
PÉNZTÁRCA
Ha elfelejti, pórul jár!
Fontos banki határidő jön
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Katar egy magyar újságíró kamerájával
Csodás fotók a vébéről és környékéről
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--