Nyugati és keleti gyógyászat csúcstalálkozója

Nemzetközi konferencia szeptemberben világhírű tudósokkal

[V.J.] publikálva: 2016-05-26 13:23:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Prof dr. Hegyi Gabriella, a konferencia elnöke

Magyarországon első alkalommal rendezik meg szeptemberben a világszerte mind nagyobb érdeklődéssel kísért több évezredes múlttal rendelkező hagyományos ázsiai, kínai és a nyugati biomedikális gyógyítással foglalkozók nemzetközi konferenciáját. Természetesen szó lesz az ehhez kapcsolódó üzleti lehetőségekről is.


Az Európai Integratív Medicina Szövetség Konferenciájának előzetes sajtótájékoztatóján Prof. dr. Hegyi Gabriella a konferencia elnöke kiemelte, hogy Magyarország számos rangos jelentkező közül nyerte el a rendezés jogát. Ez elismerése a nálunk folyó magas színvonalú orvosi-gyógyító munkának, mely két évtizedes gyakorlattal párosul. A professzor asszony szerint a konferencia erősíteni fogja a hidat a keleti és nyugati orvoslás között, melynek biztosítéka a négy földrészről érkezett kutatók hatalmas tudása és elismertsége.

Az integratív medicína kifejezés is azt jelzi, hogy a nyugati orvoslás alapjai és a kínai gyógyászat kiegészíti egymást. Nem alternatív gyógymódokról, hanem egymást segítő gyógyászati módszerekről van szó, melyre hatalmas az igény. Ez a fajta gyógyítás nemcsak hatékony egy szakember kezében, de költségkímélő és gyógyszertakarékos is. Nem véletlen, hogy a világban számos helyen és esetben alkalmazzák, például a veterán katonák esetében, de egyes esetekben már a harctéri ellátásban is.

Pető Ernő, a Magyar-kínai Gazdasági kamara elnöke szerint egyre fontosabb a két ország gazdasági kapcsolatában az egészségügy. Kína nagyon fontos szerepet tulajdonít Közép-Európának, az ide irányuló befektetések kétharmada Magyarországon valósul meg. Nekünk is meg kell mutatnunk a fejlesztés lehetőségeit a gyógyászat terén is, hiszen olyan kincsekkel rendelkezünk, mint a páratlan gyógy- és termálvízkincs.

Hu Bifeng az Új Kínai Befektetők Szövetségének elnöke külön szólt arról, hogy a letelepedési kötvényt vásárló, hozzánk érkezett kínaiak nagyon nyitottak az üzleti kapcsolatokra és szeretnék befektetni pénzüket Magyarországon, akár a gyógyászat terén is. Ezeknek a kapcsolatoknak hatalmas lökést ad a szeptemberi konferencia.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Feketególya fotelből
Nézze élőben a gemenci családot
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Pók és rablás – ez vár ránk Brazíliában?
Kemény helyszínen zajlik az olimpia
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--