Megúsztuk a nyarat erős hőhullámok nélkül

Felhőszakadásból annál inkább kijutott idén

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-09-05 18:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Gyakori felhőszakadások jellemezték a nyarat, amely idén rekorddöntögető hőhullámok nélkül telt el. Bár országos napi melegrekordok nem születtek, így is a sokévi átlagnál melegebb volt a nyár - állapította meg az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-nek készített elemzésében.


Az évszak középhőmérséklete országos átlagban 21,1 Celsius-fok volt, míg az 1981-2010-es átlag: 20,3 fok. A júliusi középhőmérséklet megfelelt az átlagnak. A június 0,6 fokkal, az augusztus 1,8 fokkal volt melegebb az átlagnál. Ezzel a 10. legmelegebb augusztus volt az idei 1901 óta. A nyár a szokásosnál hűvösebb idővel kezdődött, június első napjain a fagyzugos helyeken 0 fok közelébe hűlt a levegő.

Az évszak legalacsonyabb hőmérsékletét, 0,6 fokot június 2-án, Zabaron mérték. Az év első melegebb időszakára június végéig kellett várni, 28-án idén először haladta meg a 25 fokot az országos átlaghőmérséklet. A legmagasabb hőmérséklet ugyan július első felében is gyakran elérte a 30 fokot, de tartós és intenzív hőhullám nem alakult ki, majd a nyár közepén kifejezetten hűvös időszak következett. Július 12. és 19. között az országos átlag mindössze 17,6 fok volt, csaknem 4 fokkal elmaradt a szokásostól. Július végén és augusztus 7-10. körül volt két kisebb hőhullám 35 fok közeli, néhány állomáson még magasabb csúcshőmérséklettel.

A nyár és egyben az év legmelegebb napja általában július végén vagy augusztus elején szokott lenni Magyarországon. Idén viszont augusztus 30-án volt a legmelegebb. Délkeleten többfelé 37 fok köré melegedett a levegő, a legmagasabb hőmérsékletet, 37,4 fokot Mezőkovácsházán mérték.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérései alapján a 2020-as nyár a tizenhatodik legmelegebb és a tizennyolcadik legcsapadékosabb volt 1901 óta. Az évszak csapadékösszege előzetes adatok alapján országos átlagban 266,6 milliméter volt. Az elmúlt négy évtizedben csak a 2010-es, a 2005-ös és az 1999-es nyáron hullott az ideinél több csapadék. Mindhárom hónap csapadékosabb volt a normálnál: júniusban a szokásosnál 48, júliusban 23, augusztusban 27 százalékkal esett több csapadék. Ahogy a nagyon csapadékos nyarakon, úgy idén is gyakrabban fordultak elő felhőszakadással kísért heves zivatarok, amelyek a csapadék nagy részét adták.

A nyár legcsapadékosabb napja július 24. volt, amikor a Somogy megyei Vésén 178 milliméter csapadék hullott, de a délnyugati országrészben több állomáson is meghaladta akkor a napi csapadékösszeg a 100 millimétert. Az évszak legnagyobb csapadékösszege is Véséhez köthető, ahol a három hónap alatt 585,6 milliméter csapadék hullott. Magyarországon ez rendkívül soknak számít, hiszen van, hogy egész évben nem hullik ennyi csapadék - jegyezték meg.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Ajándékba szánhatták a pocsék figurákat
A Spar kénytelen visszavonnia terméket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Pestlőrincre gurult a Juventus kamion
Hódítottak a hulladékruhák a Zila kávéháznál.

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--