Ki tud kormányt alakítani Prágában?

Semmit nem oldott meg a választás

[j.protic] publikálva: 2013-10-27 07:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nehéz lesz az új kormány megalakítása Csehországban, mert az előre hozott képviselőházi választáson a parlamentbe bejutott hét párt programjai között nagyok az eltérések - derült ki a pártelnökök szombat esti televíziós vitájából.

 


A választás végeredménye szerint a 200 tagú képviselőházba bejutott hét párt között a következőképpen oszlanak meg a mandátumok: Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD-20,45 százalékos eredmény a választáson) 50, IGEN (ANO-18,65) 47, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM-14,91) 33, TOP 09 (11,99) 26, Polgári Demokratikus Párt (ODS-7,72) 16, Virradat (Úsvit-6,88) 14, Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDS-CSL-6,78) 14 mandátum.

A választási részvétel 59,48 százalék volt, alacsonyabb mint 2010-ben.

A CSSD eredeti elképzelése, hogy egyszínű kormányt alakít a kommunisták külső támogatásával, már nem reális, mert a két pártnak együtt is csak 83 képviselője van az alsóházban.

Bohuslav Sobotka, szociáldemokrata pártelnök a vitában elmondta, hogy az ODS-en és a TOP 09 párton kívül mindenkivel tárgyalni akarnak a jövőbeni kormányról.

Andrej Babis, az IGEN elnöke módosítva korábbi nyilatkozatait azt mondta, hogy ha a mozgalmat kormányalakítás ügyében megszólítják, nem zárkózik el az egyezkedés elől. Továbbra sem mondta ki azonban egyértelműen, hogy az IGEN hajlandó lenne-e kormányzati szerepet vállalni.

Vojtech Filip, a kommunisták vezetője arról biztosította a szociáldemokratákat, hogy számolhatnak pártja támogatásával. Filip szerint Sobotkának az IGEN-nel is tárgyalnia kellene.

A TOP 09 és az ODS vezetői, Karel Schwarzenberg és Miroslava Nemcová kijelentették, hogy pártjaik ellenzékben maradnak.

A KDU-CSL és a CSSD között nehezen feloldható ellentét van, elsősorban az egyházi kárpótlás kérdésében - válaszolta egy kérdésre Pavel Belohrádek, kereszténydemokrata elnök. Kollégáihoz hasonlóan úgy vélte, hogy az új kormánynak legalább három párt együttműködésén kell alapulnia. Hozzátette, hogy pártja hajlandó lenne támogatni egy CSSD-IGEN koalíciót.

Tomio Okamura, a Virradat elnöke azt mondta, hogy pártja "konstruktív ellenzék" kíván lenni, s nem számol kormányzati szereppel.

Egy, a cseh közszolgálati televízió számára készített gyors felmérés szerint a cseh lakosság 80 százaléka úgy véli, hogy a választás nem oldotta meg a belpolitikai válságot.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kubai krokodilok költöztek Pestre
Nagyon ritka és veszélyeztetett
PÉNZTÁRCA
Már nem érjük be bármivel
Igényesebbek lettek a magyar vevők
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A biztonság az egyik vonzerő
De sok más oka is van a budapesti sikernek
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--