Kezdődik a pozsonyi karácsonyi vásár

Az idén is két helyszinen kinálják a finomságokat

[j.protic] publikálva: 2017-11-24 08:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Rövidesen igazi karácsonyi hangulat uralkodik Pozsony központjában is, ugyanis pénteken késő délután kezdődik a hagyományos karácsonyi vásár a Fő téren, a Hviezdoslav téren és a Ferencesek terén.


A kereskedők 140 bódéban kínálják majd az ajándékokat, élelmiszerféléket és italokat. A látogatók színes kultúrműsorra is számíthatnak. A Fő téri és Ferencesek téri vásár december 22-ig tart, a Hviezdoslav téren egy nappal később fejeződik be.

A Fő és a Ferencesek téri vásárt ünnepélyes keretek között pénteken 17 órakor nyitják meg. A program részét képezi majd a 12 méter magas, pozsonyi erdőből származó karácsonyfa. A fa diszvilágitását Ivo Nesrovnal főpolgármester kapcsolja ma be. A Fő téren idén 72 bódéban nézhetnek majd körül az érdeklődők, a Ferencesek terén pedig további 28 áll majd a látogatók rendelkezésére. Az említetteken kívül a jótékonykodást szolgáló bódékat is felkereshetik.

 

 

A kultúrműsorokon kívül az odalátogatókat jégpálya is várja majd a Prímás- és Hviezdoslav téren, továbbá a Templom utcában felkereshetik a Karácsonyi kívánságok utcácskáját, valamint meglátogathatják az adventi és a karácsonyi zene nemzetközi fesztiválját, illetve a Laurinská utcai ún. Jó vásárt is.

 

A Hviezdoslav téren - a Nemzti Szinház előtt pénteken 18 órakor nyílik a karácsonyi vásár, A látogatók december 23-ig 22 kézműves portékái közül is választhatnak, valamint 16 helyen kóstolgathatják végig az ínyencségeket, illetve két jótékonysági bódét is megnyitnak. Természetesen kultúrműsorokból és a hagyományos korcsolyázásból sem lesz majd hiány.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Infraszemüveggel védik a gepárdot
Már csak 400 példány él
PÉNZTÁRCA
Hol érdemes bérlés helyett inkább venni?
Lakás az egyetemi évek alatt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Lezárják a Komodo-szigetet
Sárkánymentés felsőfokon
RECIKLI
Fordulat a dohányzás történetében
Még soha nem volt ilyen

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--