Kevesebb turistát akarnak Bledben
Nem alkalmas a tömegturizmusra
[j.protic] publikálva: 2017-12-23 11:35:00 | Nyomtatás
Elkerülő utak, parkolóházak építésével, a településre érkezők jobb tájékoztatásával akarja a turisták özönét csökkenteni a magyarok által is közkedvelt szlovéniai üdülőhely, Bled idegenforgalmi szövetségének új vezetője.
Tomaza Roglja újonnan megválasztott elnök, aki január elsejétől veszi át a szervezet vezetését, új stratégiát akar elfogadtatni annak érdekében, hogy az alig hétezer fős települést ne fojtsa meg az évi mintegy egymillió látogató. A szállodák még karácsonykor és újévkor is teltházzal működnek - mondta.
Hozzátette: ezért új stratégiát fogadnak el és a következő nyolc évben különböző fejlesztéseket valósítanak meg: új utakat és parkolóházakat építenek, valamint szabályozzák a Bledi-tó körüli sétány forgalmát.
Rogljan jelezte: az építkezések alatt nagyobb figyelmet fordítanak a turisták tájékoztatására és sokkal több biztonsági őrt alkalmaznak majd.
Szavai szerint Bledet a minőségi turizmus irányába akarják mozdítani, amihez sok időre lesz szükség. Bled néhány szegmenségben már így is kiváló idegenforgalmi helyszín, egyedülálló természet veszi körül és hagyományai, valamint történelme is kiemelkedővé teszi - húzta alá.
Úgy vélte, a szolgáltatások is magas színvonalúak, ugyanakkor hozzátette: vigyázni kell, hogy a fejlesztések ne vezessenek az elit turizmus irányába. "Senkit nem akarunk kizárni, mindenkit szeretettel látunk, de a városnak korlátoltak a lehetőségei és nem alkalmas a tömegturizmusra" - hangsúlyozta.
A Bledi-tó Szlovénia második legnagyobb tava a Júliai-Alpokban, festői környezetben, hegyekkel és erdővel körülvéve. A tó Bled községben található az ország északnyugati részében, a Triglav Nemzeti Parkban, a fővárostól, Ljubljanától 55 kilométerre.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás