Jubilál a pekingi Palotamúzeum

Kilencvenedik születésnapjára készül a Tiltott Város

[j.protic] publikálva: 2015-03-01 19:10:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A pekingi Tiltott Város

Bővíti látogatható területét és 18 új kiállítással is készül megnyitásának 90. évfordulójára idén a pekingi Palotamúzeum, közismertebb nevén a Tiltott Város - számolt be az intézmény kurátora vasárnap.


San Csi-hszjang a Hszinhua hírügynökségnek elmondta: a kiállításra kerülő tárgyak több mint 80 százaléka teljesen új lesz a közönség számára. Az állandó és ideiglenes kiállításokról annyit árult el, hogy láthatók majd festmények, kalligráfiák, bronz- és agyagszobrok, jáde faragások, porcelánok és építészeti tervrajzok, továbbá a múzeumról készült régi fényképek mellett bemutatják a kulturális emlékek restaurációs, értékmegőrző módszereit is.

A palota teljes területének jelenlegi 52 százalékáról 65 százalékára emelik az érdeklődők által látogatható területet. Az új szektorok között lesznek azok a nyugatiak is, ahol annak idején a császár ágyasai éltek. A Tiltott Város négy fő kertjének egyikében, a császárnék lakhelyéül szolgáló Földi nyugalom palotájának kertjében augusztustól már sétálhatnak a turisták.

E palotában egyébként 400 egyedi műtárgyat is ki fognak állítani, állaguk megóvása érdekében pedig folyamatosan figyelemmel kísérik majd a levegő minőségét, hőmérsékletét és páratartalmát.

A kurátor az újdonságok közé sorolta még, hogy az épületegyüttes déli kapujánál lévő őrtoronynál az év második felében egy állandó, nagyméretű digitális kijelzőt is elhelyeznek, amelyen a múzeummal kapcsolatos ismeretterjesztő információkat tesznek majd közzé.

San elmondta, hogy az idegenforgalmilag "csendesebb hónapokra", decembertől áprilisig minden hónap szerdáján ingyenessé tették a belépést. Idén nem kell majd belépőjegyet váltania több mint 5 ezer tanárnak, főiskolai, egyetemi hallgatónak, katonának és rendőrnek, tavasszal pedig egy ingyenes napot kapnak az orvosok és az ápolónők is.

A Tiltott Város 1420-tól 1911-ig, csaknem ötszáz éven át volt a császári hatalom központja Kínában. Területe több mint 720 ezer négyzetméter, 980 épületből áll, 8707 kiállítóteremmel. A Palotamúzeumot 1925. október 10-én alapították, gyűjteményében több mint 180 millió műtárgy szerepel, évente több mint 15 millió ember keresi fel. A hagyományos kínai palotaépítészet remekművét 1987-ben vették fel az UNESCO-világörökség listájára.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Már nem népszerű az állatminta
Ennek ellenére ezrével mészárolják a kígyókat Indonéziában
PÉNZTÁRCA
Készpénzmentesek lesznek az iskolák
Kártyával és online a tízóraiért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hova visz most a Járatlan Utakon?
Mindjárt itt a független világutazók idei fesztiválja
RECIKLI
Eredeti kocsikkal jön újra az Orient Express
A párizsi olimpián debütál

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--