A pozsonyi vár különleges fényekbe borul
[j.protic] publikálva: 2016-06-29 10:27:00 | Nyomtatás
Szlovákia július 1-jével veszi át – hat hónapra - az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztségét Hollandiától. Ebből az alkalomból különleges fény-show színhelye lesz a pozsonyi vár.
A szlovák külügyminisztérium, együttműködve a pozsonyi holland nagykövetséggel a mindenhonnan jöl látható várat választotta a fenyvetítés helyszínéül.
A Pozsonyi vár falain ikonikus képek sora jelenik meg mindkét országból, beleértve természeti képeket, történelmi műemlékeket, hagyományokat, fejlesztéseket, de a sportot és a politikai együttműködést ábrázoló felvételeket is.
A vetítés június 3O-án, csütörtökön ,sötétedés után, kb. 21.30-kor indul, miközben a vár egyik falát szlovák, a másikat pedig holland motívumokkal világítják ki.
Mivel a vár magasan helyezkedik el, a vetítést látni lehet majd csaknem mindenhonnan, leginkább a belvárosból és a Duna jobb partjáról.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás