Freddie nagyon elégedetlen

Szerinte jobb helyezést érdemelt volna

[seifert.p] publikálva: 2016-05-15 09:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Csalódott vagyok, amiért csak tizenkilencedikek lettünk, a Pioneer mindenképpen jobb helyezést érdemelt volna - fogalmazott a közrádióban Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd), aki Magyarországot képviselte a 61. Eurovíziós Dalfesztivál szombati késő esti döntőjében Stockholmban. Hozzáfűzte: mindent kihozott magából a döntőben, és nagyon jó, emlékezetes tapasztalatként élte meg azt a kétszer három percet, amit a színpadon tölthetett.


"Belélegeztem az atmoszférát, és a lehető legjobban próbáltam énekelni" - idézte fel a szombati döntőt Freddie, akinek tetszett az érezhetően "belülről" éneklő, győztes ukrán énekesnő előadása, valamint az örmény versenyző dala is.

A magyar énekes a telefonos interjút a stockholmi repülőtéren várakozva adta a Petőfi Rádiónak, és beszélt arról is, hogy rendkívül fáradt, mivel csupán félóra alvásra volt ideje az indulás előtt.

Freddie, aki a keddi első elődöntőből jutott a fináléba, ötödikként lépett színpadra, és 108 pontot szerzett Pioneer című dalával. Személyével Magyarország sorozatban hatodszor jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Az énekest a színpadon három vokalista, Mészáros Tamás, Molnár Gábor és Wodala Barnabás (mindhárman a Fool Moon a cappella együttes tagjai), valamint Baranya Dávid táncos-dobos kísérte. A Pioneer zenéjét Szabó Zé, a szöveget Csarnai Borbála szerezte.

A 26-os döntőt Jamala ukrán énekesnő nyerte 1944 című dalával, 534 pontot szerezve, ez új rekord az Eurovíziós Dalfesztivál eddigi történetében. Mögötte az ausztrál Dami Im lett a második Sound of Silence című dalával (511 pont), a harmadik helyen az orosz Szergej Lazarjev és a You Are the Only One (491 pont) végzett.

A végeredmény a nemzeti zsűrik pontszámának és a tévénézők szavazatainak az összeadásával alakult ki, a dalfesztivál történetében másodszor született ukrán győzelem. Mivel az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny szabályai szerint mindig az előző évi nyertes a rendező ország, jövőre Ukrajnában lesz a megmérettetés.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen meleg június még sosem volt
Ez nagyon globális felmelegedésnek tűnik
PÉNZTÁRCA
Pénzügyi ismeretek a XXI. századra
Túlszárnyalta a projektcélokat az O.K. Központ
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--