Fico marad a hatalomnál?

Parlamenti választás Szlovákiában

[j.protic] publikálva: 2016-03-05 08:11:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szombaton reggel hét órakor országszerte mintegy hatezer szavazóhelyiség nyílt meg Szlovákiában, s ezzel megkezdődött a 2016-os parlamenti választás, az önálló köztársaság létrejötte óta már a hetedik az országban.


A választás este tíz óráig tart. Megközelítőleg 4,4 millió választópolgár 23 politikai pártra és mozgalomra, illetve azok közel 2900 képviselőjelöltjére adhatja le voksát.

Felmérések szerint viszonylag alacsony, 50-55 százalék közötti részvételi arány várható. Ez az eddigi legalacsonyabb is lehetne, hiszen az eddig legkisebb részvételi arány - 2006-ban - 54,6 százalékos volt. A felmérések üzenete ugyanakkor nem egyértelmű, figyelembe véve, hogy a múltban is rendszerint alábecsülték a részvételi szándékot. Négy évvel ezelőtt például 40-50 százalék körüli arányt jósoltak, de végül több mint 59 százalékos lett.

Korábban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások a jelenlegi kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) győzelmét valószínűsítik. További 6 politikai csoportosulásnak van érdemi esélye arra, hogy átlépi az 5 százalékos szavazati küszöböt, és bekerül a 150 fős parlamentbe. Köztük van a felvidéki magyar választók voksaiért küzdő, Berényi József vezette (jelenleg parlamenten kívüli ) Magyar Közösség Pártja (MKP) és Bugár Béla magyar szavazatokra is számító vegyespártja a Most-Híd is.

A szlovák szabályozásnak megfelelően legkésőbb két héttel a választás napja előtt lehetett párttámogatottsági felméréseket nyilvánosságra hozni, csütörtökön reggel pedig érvénybe lépett a kampánycsend is, amely a voksolás idejére is vonatkozik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy napközben még a részvételi arányról sem közölnek konkrét adatokat, és a voksolás után a szavazóhelyiségekből távozó választók körében készített exit poll felmérések eredményeit is csak az urnák bezárása, este tíz után hozhatják nyilvánosságra.

A voksolás rész- és végeredményeit a www.volbysr.sk honlapon teszik közzé. Az első adatok már 40 perccel az urnazárás után megjelenhetnek, de érdemi részeredmények csak éjfél előtt, nem hivatalos végeredmények pedig a hajnali órákban várhatóak. A hivatalos végeredményeket vasárnap jelenti be Központi Választási Bizottság (ÚVO).

Az új összetételű parlament 30 nappal a hivatalos végeredmények kihirdetése után ül össze először. Az új kormány megalakulásának időpontja kérdéses, de annak gyors összeállását valószínűsíti, hogy júliusban Szlovákia veszi át az Európai Unió (EU) soros elnökségét.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Sárga hó hullott a Tátrában

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Új helyről vehetünk Bubit
Budán terjeszkednek a zöld bringák
PÉNZTÁRCA
Jelzáloglevelek 100 milliárdért
Mérföldkő a tőkepiacon
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Jönnek a személyre szabott szállodák
A Hilton szerint nem ismerünk rájuk
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--