Évnyitó a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumban

Az első felvidéki magyar kollégium

[j.protic] publikálva: 2021-09-22 20:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Mózes Szabolcs, a kollégium igazgatója.MTI fotó

A szlovák főváros főváros történelmi központjában lévő Pozsonyi Magyar Szakkollégiumban ünnepélyes évnyitót tartottak , melyen résztvett Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is.


A magyar állam hathatós támogatásával 2016-ban létrejött Szakkollégium egyszerre belvárosi lakhatást biztosító kollégium, diákközösség és oktatási intézmény. Az itt lakó diákok az egyetemi képzést kiegészítő kurzusokon, készségfejlesztő programokon vesznek részt.

A PMSZ az első bentlakásos magyar szakkollégium Szlovákiában. A PMSZ tagjai Pozsonyban tanuló magyar egyetemisták, akik az intézmény belvárosi kollégiumában laknak, ahol képzéseken, készségfejlesztő programokban vehetnek részt. Ez a plusz különbözteti meg a szakkollégiumot a hagyományos internátusoktól.

A szakkollégium a főváros legkisebb, ám legjobban felszerelt és legmodernebb kollégiuma, közel az összes fontos egyetemhez és felsőoktatási infrastruktúrához. Kezdetben 15 szlovákiai magyar diáknak adott otthont, a mostani bővités után ez a szám nyolccal bővült. A felújitás és a bővités a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával valósult meg.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az ünnepségen mondott beszédében kiemelte a felvidéki magyar értelmiség nevelésének jelentőségét. Kifejezte örömét afelett, hogy a járvány miatti csaknem kétéves kényszerszünet miatt ismét felpezsdül az élet az egykori magyar koronázási templomtól alig néhány száz méterre lévő magyar szakkollégiumban. Mint mondta, jó lenne, ha ez a forma más városokban is megvalósulna, a tervek szerint Nyitra és Kassa jöhet szóba.

A szakkollégium a főváros legkisebb, ám legjobban felszerelt és legmodernebb kollégiuma, közel az összes fontos egyetemhez és felsőoktatási infrastruktúrához.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az intézmény 5 évvel ezleőtti ünnepélyes megnyitóján emlékeztetett Pozsony háromnyelvű korszakára, amikor a város otthont adott a szlovák, a német és a magyar polgároknak is. Koronázó város, főváros, az országgyűlés székhelye is itt volt. A magyar értelmiség elitje otthon érezte magát és innen irányították az országot. Jeles történelmi személyiségeink Széchényi István, Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Petőfi Sándor, Kempelen Farkas, Rómer Flóris, Bartók Béla és Liszt Ferenc egyaránt otthon volt ebben a városban. Most a szakkollégium életre hívásával egy új szellemi műhelyt hoztak létre, ahol a múlt ezen nagyságai példaképei lehetnek a jövő értelmiségének .

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Bécsben tilos a galambetetés
Műtojást a fészkekbe
PÉNZTÁRCA
Az OTP nyert egy devizahiteles ellen
A Kúria a banknak adott igazat
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Metróval Tunéziába
Messze repülhetünk két megálló között
RECIKLI
Facebook: ha sok a barátod, nagyobb az agyad
Kutatások a facebook kapcsán

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

2. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

3. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

4. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

5. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

6. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

7. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

8. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

9. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

10. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

Műsoraink
2021.10.08. 18:35 Világszám - Inforádió
Erdély
2021.10.09. 10:05 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok
2021.10.10. 10:35 Világszám - Inforádió
Erdély ism.
Közösség
Nap lánya

Nem is olyan nehéz eset Katie

Szófelhő / Archív
--