Sminkelt volna, ha tudja, hogy győz

Még saját magát is meglepte a dupla olimpiai arannyal

[superadmin] publikálva: 2018-03-25 01:10:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A huszonhárom éves, szépséges Ester Ledecká már kétszeres olimpiai bajnok cseh alpesisíző és snowboardos. Országából ő az első, aki megnyerte a Nemzetközi Síszövetség világkupa-sorozatát. A dél-koreai téli olimpiai játékokon aranyérmet nyert női szuperóriás-műlesiklásban és a hódeszkások parallel óriás-műlesiklásában is.


A szakemberek arra hívták fel a figyelmet a váratlan győzelem után, még soha senki nem állt rajthoz ebben a két számban egy olimpián. A cseh szépség, aki egyébként snowboard-világbajnok, megpróbálkozott ezzel, és a hozzáértők legnagyobb meglepetésére szuperóriás-műlesiklásban is nyerni tudott. Az eredmény annyira hihetetlen volt, hogy még ő maga is azt mondta a verseny után, hogy ez nem lehetséges, és majd biztosan kijavítják az eredményt. Természetesen nem tették. Esternek egyébként remek a humora: a futamot követő sajtótájékoztatón például azt mondta, hogy azért nem veszi le a síszemüvegét, mert nem számított a győzelemre, és nem sminkelt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kertet építenek a száguldó buszokra
Újragondolták a zöld járműveket Szingapúrban
PÉNZTÁRCA
Multikulturális pénzügyi edukáció Bukarestben
O.K. Központ már románia fővárosában is
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ha egy időre valahol máshol élnél
Országok, amiket megengedhetünk magunknak
RECIKLI

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.12.08. 18:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand
2023.12.09. 10:05 Világszám - Inforádió
Taskent, Kiva
2023.12.10. 10:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--