Cirkusz az állampolgárság miatt

A szlovák hatóságok beváltották fenyegetésüket

[protic] publikálva: 2011-11-21 12:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Amint az várható volt, a szlovák hatóságok beváltották korábbi fenyegetésüket és szigorúan fellépnek azokkal szemben, akik a szlovák mellé felveszik a magyar állampolgárságot is.

h i r d e t é s ^



Boldoghy Olivér, szlovákiai magyar vállalkozó, színész, az Egy jobb Komáromért polgári társulás aktivistája a hétvégén a Bumm.sk szlovákiai hírportálon közölte: pénteken megkapta a pozsonyi belügyminisztérium levelét, amelyben tájékoztatták, hogy törölték a szlovák állampolgárok jegyzékéből, s ezzel bejelentett lakhely nélküli személlyé vált. Mindezt ezért, mivel korábban nyilvánosan elmondta, kérelmezte és meg is kapta a magyar állampolgárságot.

A hatóságok azt is közölték a vállalkozóval, hogy a határozatot már továbbították az illetékes járási hivataloknak, ezért a napokban bevonják a jogosítványát, a személyazonossági igazolványát , és az útlevelét is. Ezzel gyakorlatilag veszélybe kerül exisztenciája is, hisz tulajdonképpen hontalanná válik saját hazájában...

Boldoghy a hírportálon azt is közölte, hogy magyarországi lakhelye nincs, magyar okmányokkal nem rendelkezik, ottani személyi igazolványt pedig csak úgy tud szerezni, ha bejelentett címe van. Költözni azonban nincs szándékában, még ha akarna is, sem lenne hova. Megélhetéséhez létfontosságú a gépkocsi használata, jogosítvány nélkül gyakorlatilag a keresete is odalett.

Boldoghy felhívja a szlovákiai magyarokat, hogy minél többen támogassák azt a petíciót, amelynek célja a magyar-szlovák kettős állampolgárság engedélyezése.

Az elmúlt hónapokban több szlovákiai magyar jelentette be, hogy felvette a magyar állampolgárságot, de nem kíván lemondani a szlovákról. Boldoghy Olivér az első, aki bejelentette, hogy megvonták szlovák állampolgárságát. Várható, hogy a hatóságok mostani döntését továbbiak követik majd és egyre többen lesznek olyanok, akik ? akaratuk ellenére ? elveszítik szlovák állampolgárságukat csupán azért, mert felveszik a magyart...

Szlovákia - még a Fico kormány idején - válaszul a határon túli magyarok könnyített honosításáról tavaly hozott budapesti döntésre reagálva módosította úgy állampolgársági törvényét, hogy elveszíti az eredetit, aki felveszi egy más ország állampolgárságát.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Hol az a sok szemét?
Térkép készül a neuralgikus pontokról
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Cuki tengeri állatkák papírból
Egy japán művész különleges alkotásai

Itt jártunk: Pattaya

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

2. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

3. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

4. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

5. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

6. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

7. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

8. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

9. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

10. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

Műsoraink
2018.01.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Thaiföld 1.
2018.01.20. 10:05 Világszám - Inforádió
Thaiföld 2.
2018.01.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Thaiföld 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Szexi hugica

Szófelhő / Archív
--