Újabb szigoritások Szlovákiában

Kötelező a szájmaszk viselése

[j.protic] publikálva: 2020-03-24 12:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A pozsonyi Grassalkovich palota

A szombaton kinevezett új szlovák kormánfő Igor Matovič újabb szigorításokat jelentett be: mindenhol viselni kell a szájmaszkot, vasárnap zárva lesznek az üzletek.


Igor Matovič kormányfő sajtótájékoztatót tartott, ahol bemutatták az éjszakai ülésen elfogadott 40 intézkedést, illetve beszámoltak a koronavírus terjedésének tegnapi szlovákiai adatairól.

Ján Mikas Szlovákia tiszti főorvosa közölte, hogy hétfő éjfélig 19 új esetet azonosítottak. Eddig a tesztek eredménye 3 736 esetben volt negatív és 203 esetben pozitív. A tiszti főorvos elmondta, hogy újabb intézeteknél kezdenek teszteket végezni, és jelenleg az országban naponta kb.ezer teszt elvégzésére van kapacitás. Ezt a számot rövid időn belül legalább a háromszorosára szeretnék növelni.

Igor Matovič kormányfő ismertette az elfogadott 4O új intézkedést. Ezek közül közül a legfontosabbak:

Az otthonokon kívül mindenhol kötelező a szájmaszk viselése.

A sorban álláskor be kell tartani a minimális kétméteres távolságot egymástól.

A nagy forgalmú intézmények bejáratnál hétfőtől bevezetik a testhőmérséklet mérését

Vasárnapi zárva tartást rendeltek el az eddig nyitva tartó üzleteknél (élelmiszer, drogéria, trafik, takarmánybolt, stb.), hogy legyen idő a fertőtlenítésre és az eladók pihenésre.

Elrendelték az üzletek számára, hogy 9-12 ig a nyitvatartási órák a nyugdíjasoknak legyen fenntartva, ezzel szeretné segíteni a legveszélyeztetettebb réteg izolálását a fiataloktól. Megszüntetik a diákok ingyenes utazását a vonatokon, amíg az iskolák zárva tartanak. Jelenleg a diákoknak otthon kell lenni, nem pedig utazgatni – indokolta a kormányfő.

Egyben felszólították a nyugdíjasokat, hogy feleslegesen ne utazzanak tömegközlekedési eszközökkel. Matovič reméli, hogy ezt megfogadják a nyugdíjasok, és a kormány nem kényszerül az utazási kedvezmények megvonására, mint azt tették a diákoknál.

Kérte a nyugdíjasokat, hogy csak a legszükségesebb esetben menjenek ki az utcára.A kormányfő reméli, hogy nem kell kijárási tilalmat bevezetni a nyugdíjasoknak. Szükségállapotot rendeltek el a szociális intézményekben, elsősorban a nyugdíjasotthonokban.

A kormányfő felszólította az önkormányzatokat, hogy biztosítsák a nyugdíjasoknak a szükséges élelmiszerek házhozszállítását.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vasárnap reggel nagyon meglepődhet
Jön a szokásos óraátállítás
PÉNZTÁRCA
Pótolja a kieső béreket a cseh kormány
A cél az alkalmazottak megtartása
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Így nevelik a tigrist Thaiföldön
Vigyázz: megesz a tigris, ha erős a parfümöd!
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--