Teniszkupa a szeretet jegyében

Nem kell győzni mindenáron!

[V.J.] publikálva: 2011-05-20 16:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A labda kerek - tarja a mondás. Ennek jegyében a legszebb budapesti panorámával rendelkező Academy Golf Clubban tartották az idén XV. alkalommal megrendezésre kerülő REGŐ-MAFC Páros Teniszkupa sajtótájékoztatóját.


Tenisz vagy golf végül is a hangulat a lényeg vallják a rendezvény szervezői. A REGŐ-MAFC Kupa résztvevő párosai a hagyományokhoz híven idén is a Műegyetem Hauszmann Alajos utcai pályáján mérik majd össze tudásukat.

Május 28-án kiderül, hogy a nyolc pályán versenyző harminc páros közül kié lesz a trófea. Mint a versenyt szervező Regőci Attila elmondta, hogy - bár a pályákon halálosan komoly lesz a küzdelem -azért a fő cél mégis az, hogy a torna a jó hangulat és a baráti találkozások színhelye legyen. A kellemes időtöltéssel egybekötött sport talán hozzájárul a társadalmi párbeszéd elősegítéséhez és a normális emberi viszonyok kialakulásához. Ebben ugyanis jelenleg nagy a deficit.

Az indulók listáján a tavalyi leső helyezett Nagy Józsefen kívül szerepelnek a politikai és művészvilág képviselői Hajas László, Sebők Vilmos, Székhelyi József, Stumpf István és még sokan mások.

A verseny és a sajtótájékoztató csinos háziasszonya Devecser Ildikó, a 2009-es Blikk szépe, aki várhatóan sok versenyző és néző fegyelmét elvonja a gémek közben.

A nagy csaták után pedig nem maradhat el az ünnepélyes díjkiosztó vacsora, mely látványos műsort kínál a fehér asztalok körül ülő vendégeknek. A tombola és a borárverés bevétele karitatív célokat szolgál. A lényeg tehát a szeretet és a jó szándék. Ezen az egy napon mindenki a labdára és a játékra koncentrál majd.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Jól teljesít, de nagy veszteséggel zár az OTP
A legrosszabb esetre is felkészülnek devizahiteles ügyben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tatárföld a jövő turistacélpontja
A mesés ország tárt karokkal várja a turistákat
RECIKLI
Fordulat a dohányzás történetében
Még soha nem volt ilyen

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--