Rettenetes családi tragédia Hajdúszoboszlón

Mérget itatott a gyerekével majd öngyilkos lett

[V.J.] publikálva: 2017-09-05 11:49:00 | Nyomtatásprint

hírkép

fotó: www.hvtv.hu

Holtan találtak a rendőrök egy hajdúszoboszlói nőt, a férjét és gyermeküket még hétfő este, írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a frissmédia.hu


A nő holttestére Hajdúszoboszlón, egy társasházi lakásban bukkantak. A beszerzett információk alapján keresni kezdték a 45 éves férjét és 6 éves gyermeküket, akiket néhány órával később Kaba és Hajdúszovát között, a Keleti-főcsatorna melletti erdős területen holtan találtak meg.
A halálesetek körülményeit igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálják - olvasható a közleményben.

Az erdőben annak a férfinek és kisfiának a holttestét találták meg, akiknek az eltűnéséről hétfő este adott ki közleményt a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság - erősítette meg az MTI információját Plásztán-Kopcsa Kamilla rendőrségi sajtóreferens.

Az MTI tudósítójának információi szerint a férfi az erdőben előbb mérget itatott a fiával, majd magával is végzett. Felesége otthonukban végzett magával, felvágta az ereit.
Az MTI úgy tudja, az asszony masszőrként dolgozott a helyi fürdőben, férje pedig 2014-ig a Tourinform-iroda munkatársa volt. Ismerősei szerint elbocsátását a férfi nem tudta feldolgozni, ez vezethetett szörnyű tettéhez, a család tragédiájához.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Durván megugrott a gammasugárzás
Fegyverkísérlet-baleset az orosz északon
PÉNZTÁRCA
Ilyenek a monacói herceg álomautói!
Láttál már elöl nyitható BMW-t?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
A rák sok fajtáját gyógyíthatja
Az immunrendszer frissen felfedezett eleme

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--