Pozsonyban a magyar korona mása

Hatalmas érdeklődés a kiállításon

[superadmin] publikálva: 2010-10-01 00:00:00 | megtekintve: 5143 | Nyomtatásprint

hírkép

A nagy érdeklődés miatt a tervezettnél egy héttel hosszabb ideig - tehát a  jövő héten is megtekinthető a pozsonyi dóm tornyáról levett és felújított, aranyozott korona. Az érdeklődők naponta 9:00-11:30 és 13:00-16:30 között nézhetik meg a  Szent Márton koronázási székesegyházban  kiállított kincset.


A magyar korona aranyozott másolatával együtt a benne talált dokumentumokat és a restaurátori munka foto-dokumentációját is megtekinthetik a látogatók. A templom előtt hosszas sor állt, számos érdeklődő érkezett külföldről is. A belépőjegy ára 1 euró, az egyház a bevételt a felújításra fordítja.



A műtárgy rézből készült, 164 centiméter magas és mintegy 150 kilogramm súlyú



A Szent Korona aranyozott mását nyáron szerelték le a restaurátorok, majd néhány hét alatt  felújították. A korona felújitása több meglepetéssel is szolgált.  A korona belsejében egy 1905-ből származó  újságot is találtak, ez azzal magyarázható, hogy utoljára ebben az évben  emelték le a koronát  a toronyról. Szintén találtak benne egy 1846-ból származó , német nyelvü színházi müsorlapotlapot, és egy 1785-ből származó pergament, mely részben megégett. A Mária Terézia, II. József, a városi tanács tagjainak és a dóm káplánjának nevét tartalmazó pergament valószínűleg csak az utolsó pillanatban tudták megmenteni.

Valószínű, hogy ez a dokumentum  még az előző koronában is benne volt, mely egy 1833-as tűzvész során, lezuhant és megrongálódott.

A műtárgy rézlemezből készült, 164 centiméter magas és mintegy 150 kilogramm súlyú. Egy évszázada Wienstabl Móric helyi aranyműves műhelyében aranyozták be. A felújítás után akkor is kiállították a székesegyházban. Mint Jozef Halko, a pozsonyi egyházmegye szóvivője elmondta a koronán három lövés nyomát is megtalálták, több szemtanú szerint is valószinüsithető, hogy ez az 1968-as augusztusi események nyoma, ugyanis annakidején többen is látták, hogy az idegen katonák rálőttek a torony tetejére.

Pozsony egyik meghatározó történelmi épületét, a Duna bal partján álló Szent Márton-székesegyházat július óta tatarozzák. Szakértők szerint a tüzetes állagfelmérés után derül csak ki, milyen mértékű tatarozásra és felújításra lesz szükség.

1563 és 1830 között a pozsonyi dóm volt a magyar uralkodók koronázási temploma. Mai formáját 1877-ben nyerte el, helyén eredetileg román stílusú templom állt. Templomhajóját 1452-ben szentelték fel, majd a XV-XVIII. században további mellékhajókkal bővítették. Átfogó felújítási munkálatokat utoljára mintegy fél évszázaddal ezelőtt végeztek a a turisták által nagyon látogatott épületen.

 

 

© vilagszam.hu



Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezért a jó a bicikliseknek Budapest
10 kilométer új kerékpárutat adtak át
PÉNZTÁRCA
A nőknek a biztonság a fontos
A férfiak sokat totojáznak
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ide menjen sielni!
A világ legmenőbb síterepei
RECIKLI
A Nike 115 milliója
A sportszergyártó, mint környezetvédő fényezi magát
MAL_0060.JPG
MAL_0040.JPG
MAL_0170.JPG
MAL_0349.JPG
MAL_0035.JPG
MAL_0518.JPG
MAL_0033Parlament.JPG
21 Occidental Grand Aruba4.jpg
MAL_0288.JPG
MAL_0382.JPG
MAL_0501.JPG
MAL_0088.JPG
MAL_0335.JPG
MAL_0322.JPG
MAL_0361.JPG
MAL_0105.JPG

Itt jártunk: Aruba

TOP
PIKÁNS

1. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus

A világ új fegyverei lehetnek

3. Sexy Airlines repít a fellegekbe

Levetkőznek a stewardessek

4. Ilyen a vámpírszex

Vámpírnász az avaron

5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!

Mi úgyis mindent tudunk

6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?

Nem férnek el az aranyrudak

7. Tökéletes anyuka lesz

Papp Orsi bemutatkozik

8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!

A traffipax elhárítható legálisan

9. Doktorok a kifutón

Dr. Nagy Levente bemutatkozik

10. Adonisz utódjait akarja feleségként

Szőke Szabolcs bemutatkozik

1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége

Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott

2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők

77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve

3. Szájon át abortusz

Itthon is kapható lesz az abortusztabletta

4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát

Művészeti iskolások különös alkotása

5. Múmia futamította meg a betörőt

A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat

6. A papság előtt is voltak meleg férfiak

Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt

7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában

Egy különös felmérés hízelgő eredménye

8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában

Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek

9. Hitler, mint Messiás

A náci diktátor vallási őrülete

10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!

Mókás angliai válóperek

Ajánljuk

A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek

Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején

Tv-műsorainkból
Műsoraink
05.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao
05.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii
05.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao(ism.)
Közösség
Nap lánya

Bármelyik csődörrel elbánik

Szófelhő / Archív