Öngyilkos lett - nem akart fertőzni másokat

Fiatal nővér tragédiája Lombardiában

[Kail] publikálva: 2020-03-26 10:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A 34 éves Daniela Trezzi koronavírussal fertőződött, miközben a védekezés frontvonalában, a legsúlyosabb helyzetben lévő Lombardia egyik kórházában dolgozott. Attól félt, megfertőz másokat is. Inkább megölte magát.


Az olasz nővérek nemzeti szövetsége közölte a fiatal nő halálhírét és annak hátterét. Hozzátették: nem ez az első ilyen eset, a múlt héten Velencében is öngyilkos lett egy ápolónő.

"Mindannyian okkal választottuk ezt a hivatást, jóban-rosszban kitartunk mellette, ezért vagyunk nővérek" - hangsúlyozza a szövetség közleménye. Amely kitér arra is, hogy mekkora nyomás és stressz nehezedik ma - nemcsak Észak-Olaszországban - a rendkívül nehéz körülmények között helytálló egészségügyi dolgozókra.

Daniela Trezzi a monzai San Gerardo kórház intenzív osztályán dolgozott, 15 kilométerre Milánótól. Karanténba került, miután koronavírus-tesztje pozitív lett - írja a Daily Mail. Az intézmény főigazgatója arról számolt be, hogy a fiatal nő március 10-e óta volt házi karanténban. Halálának pontos körülményeit most vizsgálják - tájékoztatott a helyi média.

A hét eleji adatok szerint csaknem 6 ezer egészségügyi dolgozó fertőződött meg a koronavírussal Itáliában, ez az összes ottani fertőzött körülbelül 8 százaléka.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezt (is) rosszul tudtuk
Inkább kevés hús, mint tiszta vega
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Balatoni szezonnyitás Keszthelyen
Hévíz is nyitva már
RECIKLI
Hulladék farmerből egyedi divat
Különleges ötletek az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.12.01. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba
2023.12.02. 10:05 Világszám - Inforádió
Curacao
2023.12.03. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--