Magyar kedvencek a Jazzpikniken

Itt a Fábián Juli Színpad teljes line-upja

[Kail] publikálva: 2021-06-08 17:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Július utolsó két napján Paloznakon örömzenél a magyar jazzélet színe-java! A Fábián Julinak emléket állító színpadon minden évben a hazai jazz jeles művészei lépnek fel, hogy a nemzetközi előadók mellett a magyar jazz élvonala is képviseltesse magát. A 9. Paloznaki Jazzpikniken olyan művészekkel találkozhatunk – többek között –, mint Saya Noé, a Swing á la Django, a Sárik Péter Trió & Falusi Mariann, vagy az Amoeba Band.


 

Július 31-én, szombaton 17.00-tól a Sebestyén Patrik Sextet játszik; egy fiatal formáció, mely főként saját kompozíciókat játszik. Az egyedi stílusú darabok mellett mainstream és klasszikus zenével fúzionált jazz is szerepel a repertoáron. Emellett a művészek eltérő improvizációs előadásmódja is erősíti az együttes sokoldalúságát.

19.30-tól a Nagy Emma Quintet zenél Paloznakon; a Bartók Konzervatórium növendékeiből 2018-ban alakult formáció már az alapítás évében elkészített egy négy számból álló EP-t, 2019 elején pedig a nemzetközi zsűri szavazatai alapján megnyerték a Müpa Jazz Showcase szakmai díját. Első lemezük, a saját szerzeményeket tartalmazó Set to Face is ebben az évben jelent meg, második nagylemezük, a 2020-as LFO (Low Frequency Oscillator) egy letisztult zenei világot mutat be, melyben egyszerre érződik a huszadik századi jazzéneklés hagyománya, és napjaink zenei világa.

21.30-tól az Anima Sound System Jazz Session kalauzolja egyedi világába a jazzre éhes közönséget. Az Anima Sound System már több mint 20 éve az underground zenei élet fontos szereplője. Sikereik kulcsa, hogy képesek időről időre megújulni. Úgy haladnak a zenei trendekkel, hogy régi rajongóik is hűségesek maradnak hozzájuk. Az évek során olyan nagy sztárokkal dolgoztak együtt, mint az Asian Dub Foundation, De-Phazz, vagy a Twin Peaks sorozat zenei producere, Kim Cascone.

23.45-től az Amoeba koncertjével zárul a 9. Paloznaki Jazzpiknik Fábián Juli Színpada. A cosmic funk / soul / jazz / hiphop elemekből építkező Amoeba Bandnem véletlenül vált a zenei ínyencek egyik kedvencévé. Jazzfejektől a hiphopperekig mindenki tudja, hogy a Sabák ‘Dizko Stu’ Péter, Sági ‘Vanis’ Viktor, Boros ‘Lev Toystore’ Levente, és a nemrégiben csatlakozott Molnár Bencze és Czirják Tamás alkotta zenekar koncertjein milyen magasan szárnyalnak a funk groove-ok. A funkot életben kell tartani – az Amoeba Band első lemezének ez volt, és máig is ez a missziója.

 

Tehát a Jazzpiknik Fábián Juli Színpadának fellépői sora: július 30-án, pénteken Saya Noé jegyzi a nyitókoncertet, őt követi a Swing á la Django Herrer Sára közreműködésével, majd a Sárik Péter Trió & Falusi Mariann sikersorozata, a Jazzkívánságműsor érkezik a színpadra, azt est zárásaként pedig improvizatív jazzetűdök hangzanak fel a Jazzpiknik „Játszóházában”.

Július 31-én, a szombati záróesten a Sebestyén Patrik Sextet lép fel, utánuk a Nagy Emma Quintet formációja érkezik, majd az Anima Sound System Jazz Session varázsolja el a közönséget, a színpadot az Amoeba koncertje zárja.

 

A Paloznaki Jazzpiknik Nagyszínpadának fellépői sora: július 29-én, csütörtökön Mario Biondi viszi a nyitóeseményt, őt követi a legendás Al McKay’s Earth, Wind and Fire Experience – a koncertek előtt Jazzkovács Lászlóval hangolódik a fesztiválélményekre éhes közönség. Július 30-án, pénteken a Mörk lép fel, majd Rúzsa Magdi hangja tölti be a paloznaki dűlőket, végül az est az MF Robots dallamaival folytatódik. A szombati záróest valódi megkoronázása a három napnak: július 31-én a Manaky triója nyitja az estet, őket követi a De Phazz német jazz kollektíva, majd a világhírű holland szaxofon-királynő, Candy Dulfer lép fel, végül a Kraak&Smaak utánozhatatlan hangjai töltik be a csillagfényes paloznaki éjszakát.

 

Három nap jazz, funk és soul, a nyári piknik élményével együtt: a Paloznaki Jazzpiknik lehetőséget nyújt, hogy a festői szépségű Balaton-felvidéken, a fűben piknikezve, egyedi gasztro élményekkel gazdagodva, klubkoncerteket hallgatva, a jazz, a funk és a soul nemzetközi sztárjainak dallamával vezetve térjünk vissza kedvenc fesztiválunkra. A nemzetközi fellépők mellett a jazz széles spektrumán mutatkoznak be a magyar szekcióban a műfaj jeles hazai képviselői a kisebb színpadokon. Jegyek és bérletek már most kaphatók minden kategóriában, a napijegyek mellett két- és háromnapos bérletek, illetve VIP-jegyek és bérletek is vásárolhatók. A bérlettel mindhárom napon kapunyitástól hajnalig tiéd a jazz!

 

Kedvezményes jegyek: www.jazzpiknik.hu/jegyek

 

Napi programbontás: https://jazzpiknik.hu/programtabla-2021/

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Elmarad a Paloznaki Jazzpiknik

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
350 millió fát ültettek fél nap alatt
Pedig csak 200 milliót akartak
PÉNZTÁRCA
Ilyen a kaja az olimpián
Kaviár és hamburger
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újra látogatható a Szent Sír templom
El a kezekkel a relikviáktól
RECIKLI
Ezért írj inkább kézzel!
Egy sor jótékony hatása van

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

2. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

3. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

4. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

5. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

6. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

7. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

8. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

9. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

10. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

Műsoraink
2021.10.08. 18:35 Világszám - Inforádió
Erdély
2021.10.09. 10:05 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok
2021.10.10. 10:35 Világszám - Inforádió
Erdély ism.
Közösség
Nap lánya

Nem is olyan nehéz eset Katie

Szófelhő / Archív
--