Kigyulladt egy minisztérium Salvadorban

Sokan kiugrottak a lángok elől

[V.J.] publikálva: 2017-07-08 10:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hatalmas tűz ütött ki pénteken a salvadori főváros, San Salvador északi részében található pénzügyminisztérium hármas épületegyüttesének egyik toronyházában.


A lángok elől menekülve többen kiugrottak a kilenc emelet magas épületből. Salvador Sánchez Cerén elnök a salvadori televíziónak elmondta:a helyszínen egy ember vesztette életét, egy másik pedig a kórházban halt bele sérüléseibe.Hárman válságos állapotban vannak.

A helyi médiában megjelent felvételeken látható volt, ahogy egy ember leugrott a minisztérium tetejéről, és egy alacsonyabb épület tetőszerkezetére zuhant. A mentőszolgálat szerint a súlyos sérüléseket szenvedett férfit kórházba vitték.

Carlos Fuentes, a mentőszolgálat szóvivője szerint néhányan a lángokban álló épület ötödik és hatodik emeletéről ugrottak ki. Mintegy 50 embert evakuáltak a minisztériumból, 25 embert égési sérülésekkel és füstmérgezéssel kórházba vittek.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Indul a delfinöldöklés Japánban
Csapdába ejtve verik agyon
PÉNZTÁRCA
Kevesebb a nagy-britanniai milliárdos
A pénzük is kevesebb lett tavaly óta
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Korallzátonyok és türkizkék víz
Ezzel várja a turistákat Mauritius
RECIKLI
Már a tünetek előtt figyelmeztethet
A koronavírusra is reagálhatnak az okoseszközök

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--