Japán Nagydíj - Hamilton nyert

Kétszer félbeszakították a versenyt

[j.protic] publikálva: 2014-10-05 10:52:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, amelyet először a heves esőzés nyomán szakítottak félbe, majd 53 kör helyett 47 kör után leintettek egy súlyos baleset miatt.

 

 


Hamiltonnak ez volt az idei nyolcadik, pályafutása 30. futamgyőzelme, és ezzel 10 pontosra növelte az előnyét összetettben csapattársával, a most második német Nico Rosberggel szemben.

A harmadik helyen a címvédő, négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Red Bull) zárt.

A versenyt azért szakították félbe, és fejezték is be a 47. körben, mert a francia Jules Bianchi (Marussia) súlyos balesetet szenvedett, emiatt nem engedték tovább a mezőnyt.

A rajt heves esőben, a biztonsági autó mögött indult, két kör után aztán a körülmények miatt piros zászlóval félbeszakították a versenyt. A mezőny nagyjából 20 percet állt a boxban, majd a kedvezőbbé váló időjárási körülmények nyomán a Safety Car mögött ismét a pályára hajtott.

A biztonsági autó a 10. körben elengedte a mezőnyt, ekkor Rosberg, Hamilton, Valtteri Bottas (Williams), Felipe Massa (Williams), Daniel Ricciardo (Red Bull), Kevin Magnussen (McLaren) volt a sorrend, és néhány kör elteltével az összes pilóta a boxba hajtott a félig száraz, félig vizes aszfaltra alkalmas gumikért.

A kerékcserék után Rosberg és Hamilton az első két helyen maradt, Jenson Button (McLaren) viszont feljött harmadiknak, mivel ő nagyon korán, az elsők között kapott friss abroncsokat. A Red Bull két versenyzője, Vettel és Ricciardo közben negyedik és ötödik volt, s az övéké volt a mezőnyben a legjobb köridő.

A 29. körben Hamilton - aki már körök óta szemmel láthatóan gyorsabb volt csapattársánál - a célegyenesben megelőzte Rosberget, aki ezután jelentősen lassabb köridőket futott, így nagy hátrányba kezdett kerülni Hamiltonnal szemben. A második kerékcseréjét letudó Vettel és Button közben helyet cserélt, majd Rosberg, s a 36. körben Hamilton is a boxban járt friss abroncsokért.

Tíz körrel a leintés előtt újra erőteljesen elkezdett esni az eső, ekkor Hamilton megnyugtató előnnyel vezetett Rosberg,Vettel, Button és Ricciardo előtt. A 40. körben Adrian Sutil (Sauber), majd a 41. körben Bianchi is balesetet szenvedett ugyanabban a kanyarban, a 44. körben ezért a pályára hajtott a biztonsági és az orvosi autó, a 47. körben pedig piros zászlóval félbeszakították a versenyt.

Bianchit kórházba vitték.

Az idei vb-sorozat egy hét múlva, a most debütáló Orosz Nagydíjjal folytatódik Szocsiban.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Gázzal mennek az új kukásautók
Otthon szelektálhatjuk a hulladékot
PÉNZTÁRCA
Online vásárlás ujjlenyomattal?
Maradhat a 15 ezres értékhatár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mi Sardzsa titokzatos vonzereje?
Kultúra és gyerekek az Emíségekben
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--