Hosszú Katinka hányt az olimpiai döntő után

Annyira elfáradt az olimpia végére

[seifert.p] publikálva: 2016-08-13 07:48:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Kovács Tamás

A levezetés során jött ki minden Hosszú katinkából, annyira elfárdat a riói olimpia végére.


Az utolsó huszonöt méteren szinte már a lábamat sem éreztem, ennyi volt bennem, ma ő volt a jobb. Lehet, hogy a sors akarta így, hiszen neki ez volt élete utolsó versenye, nekem pedig adott egy kis tüzet, hogy jövőre a budapesti világbajnokságon úgy álljak fel, hogy talán ennél a három arany, egy ezüstnél is szebb lesz" - mondta Hosszú Katinka, aki mindössze hat századdal kapott ki az amerikai Maya DiRadótól.

Hosszú Katinka arról is beszélt, hogy a különböző vádaskodásokból is inkább erőt kovácsolt.

"Egyetlen célba érkezésen kívül minden összejött az olimpián, azt, hogy ez az egyetlen dolog, ami nem jön össze, bármikor aláírtam volna. Azért ez a négy érem jelzi, hogy jó úton járunk. Mindvégig bíztunk abban, amit csináltunk, lehajtottuk a fejünket és keményen dolgoztunk. Mindent beleadtam, ennyi volt, de azért a három arany, egy ezüst ennyi voltnak nem rossz..." - jegyezte meg Hosszú, aki mostani sikerével felnőtt pályafutása 60. érmét szerezte olimpián, világ- és Európa-bajnokságokon az 50 és 25 méteres medencéket is beleszámolva.

Hosszú 3 arany- és 1 ezüstérmet nyert Rióban, azaz az úszók között megdöntötte Egerszegi Krisztina egy olimpián elért magyar eredményességi rekordját: a legendás Egér 1992-ben Barcelonában 100 és 200 méter háton, valamint 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Folytak Kapás Bogi könnyei

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Érdekes tények a hollókról
Ezeket biztosan nem tudta
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Magyar Borok Útja Rallye - 1. nap
Galyatetőre érkeztek a versenyzők
RECIKLI
Bekeményít az IKEA
Nincs több egyszer használatos

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--