Felébreszthették a megsebesült rendőrnőt

Egy bulvárlap írt erről

[seifert.p] publikálva: 2016-09-28 08:25:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Állítólag Felébresztették a mesterséges altatásból a robbanásban életveszélyesen megsérült rendőrnőt - írja a Bors.


A bulvárlap biztos forrásra hivatkozik, de ezt eddig a rendőrség nem erősítette meg. Az eddig készült CT-eredmények állítólag bizakodásra adnak okot, a törzsőrmester teljesen felépülhet. Ugyanakkor kihallgatni még nem tudták.

A szombat esti támadás utánn számtalan bomriadó volt Budapesten, így például a Liszt Ferenc repülőtéren.

Kedden este a rendőrség azt közölte, hogy a kórházban ápolt két rendőr állapota stabil, kielégítő.

Hozzátették, hogy a férfi kollégájuk elhagyhatta az intenzív osztályt, munkatársnőjüket viszont továbbra is ott ápolják.

A főváros VI. kerületében, a Teréz körúton, a Király utcai kereszteződésben lévő egyik földszinti üzlethelyiségnél szombat éjjel történt robbantás, amelyben két rendőr megsérült.

A rendőrség közölte: a robbantás feltételezett elkövetője, egy körülbelül 170 centiméter magas, 20-25 év körüli férfi világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt viselt. Papp Károly országos rendőrfőkapitány 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki az ügyben.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezt (is) rosszul tudtuk
Inkább kevés hús, mint tiszta vega
PÉNZTÁRCA
Kihozható-e olcsóbban a nyaralás?
A szakértőt kérdezték
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Energiahatékony otthont akar? Az OTP lépett
Már igényelhető a zöld hitel

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.08.01 18:35 Világszám - Inforádió
Gyimesbükk
2025.08.02. 10:05 Világszám - Inforádió
Muhos-tető
2025.08.03. 10:35 Világszám - Inforádió
Gyimesbükk ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--