Aggasztóan sokan haltak meg Olaszországban

368-an haltak meg 24 óra alatt

[seifert.p] publikálva: 2020-03-15 19:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az utóbbi huszonnégy órában háromszázhatvannyolccal 1809-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság vasárnap esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma majdnem háromezerrel 24 47-re nőtt.


Angelo Borrelli a polgári védelmi hatóság vezetője hangsúlyozta, hogy ez az eddigi legmagasabb napi emelkedés az elhunytak és a fertőzöttek számában is. Az új fertőzöttek száma egy nap alatt elérte a 2853-at. A halottakból 252 a gócpontnak számító Lombardiában veszítette életét.

A betegekből több mint 9 ezer házi karanténban tartózkodik, a kórházban kezeltek tíz százaléka van intenzív osztályon.

Eddig több mint 124 ezer koronavírus-tesztet végeztek.

Arra az újságírói kérdésre, hogy további emelkedés várható-e, a közegészségügyi hivatal vezetője Silvio Brusaferro elmondta, a csúcsot a következő időszakban várják, és a fertőzés az egész ország területén az eddiginél is erősebben terjedhet.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Sokan halnak meg Olaszországban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Reggel már volt egy nagy zuhé Budapesten
Mára is felhőszakadások várhatók
PÉNZTÁRCA
Eurómilliókat költenek el a Westendre
Felújítják a 20 éves bevásárlóközpontot
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Uránusz heréje
Érdekességek Korfu változatos múltjából
RECIKLI
Küldje a kutyát a boltba!
Kreatív ötletek karanténra

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.03.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus V.
2020.03.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus VI.
2020.03.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus V. ism.
Közösség
Nap lánya

Miss Éden

Szófelhő / Archív
--