Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei
Bill Clinton női ruhában
[Kail] publikálva: 2019-11-20 09:02:00 | Nyomtatás
Vádat emeltek a zárkájában halálát lelő pedofil Jeffrey Epstein börtönőrei ellen - jelentette kedden az amerikai média.
A 66 éves Jeffrey Epsteint augusztus 10-én találták holtan egy manhattani szövetségi börtön cellájában. A boncolás után kiadott hivatalos jelentés szerint öngyilkos lett, és két börtönőre ellen most azért emeltek vádat, mert elmulasztották a szokásos ellenőrzést.
A pedofíliáért 2008-ban egyszer már elítélt milliárdost azzal vádolták, hogy szexuálisan kizsákmányolt kiskorú lányokat, akiket élettársa, Ghislaine Maxwell - a néhai sajtómágnás, Robert Maxwell lánya - segítségével "kiközvetített" befolyásos barátaihoz is. New York-i és floridai villáinak, vagy a karibi magánszigetén lévő házának vendégei között volt például András herceg, II. Erzsébet királynő fia, Ehud Barak korábbi izraeli kormányfő vagy Bill Clinton volt amerikai elnök is. Bill Clintonról egyébként Epstein manhattani házában olyan festményt találtak, amely női ruhába öltözve ábrázolja a korábbi elnököt.
Epstein letartóztatását követően egymás után jelentkeztek tanúvallomásra egykori áldozatai. Jogi szakértők szerint, ha a milliárdost bűnösnek találták volna, akár 45 évig tartó börtönbüntetést szabhattak volna ki rá. Halála után néhány nappal William Barr amerikai igazságügyi miniszter a manhattani börtön súlyos működési zavarairól nyilatkozott. Az igazgatót áthelyezték, két börtönőrt pedig felfüggesztettek.
Kedden a manhattani ügyészi hivatal nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint vádat emelnek a 31 éves Tova Noel és a 41 éves Michael Thomas börtönőrök ellen. A vádirat szerint nemcsak nem tartották be a szokásos ellenőrzés szabályait, az irodában ülve az internetet böngészték, hanem később hamis jelentést írtak arról, hogy rendszeresen ellenőrizték Epsteint. A vádirat megállapítja: augusztus 9-én este 22.30 és 10-én reggel 6.30 között senki nem ellenőrizte a foglyot. Epstein élettelen testére augusztus 10-én reggel 6.30 körül találtak rá.
Jeffrey Epstein Manhattanben élő testvére, Mark Epstein néhány napja nyilatkozott a Miami Herald című lapnak, amelynek kifejtette: meggyőződése, hogy a bátyját eltették láb alól, mert túl sokat tudott befolyásos barátairól, akik szintén aktív résztvevői voltak a kiskorú lányokkal rendezett szexpartiknak. A 65 éves Mark Epstein megbízta Michael Baden patológust, hogy legyen jelen a boncolásnál, majd később felkérte Cyril Wecht igazságügyi orvosszakértőt is a boncolás eredményeinek értékelésére. Mindkét orvos arra a következtetésre jutott, hogy Jeffrey Epstein nem öngyilkos lett, hanem gyilkosság áldozata, sebesülései ugyanis szerintük nem arra utaltak, hogy felakasztotta magát, hanem arra, hogy megfojtották. A két orvos véleménye, valamint az a tény, hogy a New York-i igazságügyi orvosszakértői hivatal nem hozta teljes egészében nyilvánosságra a vizsgálatok eredményeit, feltételezések egész sorát szülte az amerikai sajtóban.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás