Tudod, hogy hívják Deutsch Tamás 5. gyerekét?

Dánielnek nevezték el a képviselő most született fiát

[szorenyi.p] publikálva: 2013-05-30 15:37:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Forrás: Deutsch Tamás Facebook oldala

"Tegnap megszületett Deutsch Dániel. Gyönyörű, egészséges, pihe-puha hajasbaba! Édesanyja (64 kg,171 cm) jól van, apukája (110 kg,196 cm) szintúgy:-)" – olvasható Deutsch Tamás Facebook- és Twitter-oldalán. A politikus apa, tehát fia születének bejelentésén is csavart egyet.


A politikus első feleségét, Krisztinát 1989-ben vette el, ő két fiúval ajándékozta meg, de Deutsch sportminiszterként összejött titkárságvezetőjével, Urr Anitával. Tőle 2000-ben megszületett harmadik gyereke.

Ezt a komoly félrelépést felesége még megbocsájtotta neki, sőt megszületett újabb közös gyermekük. 2004-ben azonban végleg elhagyták egymást.

A politikus ezután Für Lajos volt honvédelmi miniszter lányát vette feleségül 2005-ben. Házasságuk három évig tartott, amikor megjelent a politikus életében Tünde. Ő megismerkedésükkor, 2008-ban Lázár János akkori hódmezővásárhelyi polgármester kabinetfőnöke volt. Az eljegyzésből azonban házasság helyett szakítás lett.

Deutsch Tamás 2012. december 12-én vette feleségül Lazsányi Erikát, aki ritmikus gimnasztika edző volt az MTK-nál.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen meleg június még sosem volt
Ez nagyon globális felmelegedésnek tűnik
PÉNZTÁRCA
Már neve is van az új Duna-hídnak
A magyarok és szlovákok is támogatják
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kevesebb repülő megy Törökországba
Sármellékről már nem indulnak járatok
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--