Trükköznek a falusi turizmussal?

Az alapfogalmakat szeretnék tisztázni

[szorenyi.p] publikálva: 2012-11-19 15:47:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége a falusi turizmus alapfogalmainak rögzítését és ezek átvezetését kérte a különböző szintű jogszabályokban az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága kastélyok, várak és falusi turizmus albizottsága ülésén.


Csizmadia László, a Fatosz elnöke kiemelte: jelenleg eltérően értelmezik és alkalmazzák a megyékben a falusi turizmus fogalmait, ezért szükséges volna az alapfogalmak, köztük a falusi szálláshely, a falusi vendégasztal, a falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység meghatározása.

A szövetség javaslatot tett arra is, hogy miként határozzák meg a falusi életkörülmények, a helyi vidéki szokások, a helyi kultúra, a hagyományos ellátás fogalmát is a falusi turizmusban.

Csizmadia László kitért arra is, hogy az előző kormány a szakmai szervezetek, köztük a Fatosz tiltakozása ellenére megszüntette a falusi turizmushoz köthető magánszemélyek adókedvezményét, az intézkedés hatása 2010-ben a férőhelyek és vendéglátók számának jelentős csökkenésében mutatkozott meg.

A Fatosz elnöke szerint az őstermelőkhöz hasonlóan a falusi vendéglátást végző magánszemélyeknek is adókedvezményt kellene kapniuk a fejlődés érdekében.

Az albizottság meghallgatta a Magyar Vendéglátók Ipartestülete véleményét a jövedéki törvény vendéglátást érintő szabályozásáról.

Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete elnöke azt javasolta, hogy a jogszabályban szüntessék meg a nyitott üvegpalack tárolásának tilalmát a pultoknál, a raktárakban.

Az ülésen Kovács Ferenc, az albizottság elnöke, aki a Vas megyei Közgyűlés elnöke is, átnyújtotta Csizmadia Lászlónak több évtizedes szakmai munkája elismeréseként, 75. születésnapja alkalmából a Vas megyei Közgyűlés elnöke emlékplakettjét.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Vadregényes vértesi falvak

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem csak eltűnnek, újakat is találnak
71 fajt fedeztek fel az idén
PÉNZTÁRCA
Kockázatcsökkentési tippek profiktól
Anyagi biztonság veszélyhelyzet idején
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gyere Marrákesbe!
Egy másik világ néhány ezer forintért
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--