Musical készül Levi Straussról

A Budapest Klezmer Band idei programja

[V.J.] publikálva: 2014-08-11 13:25:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A jövőre 25 éves Budapest Klezmer Band készülő új produkcióiról, az idei Zsidó Nyári Fesztiválról, és egy különleges gasztronómiai csemegéről is hallhattak a sajtó képviselői a mai sajtótájékoztatón.


A tavasszal Kossuth-díjjal kitüntetett zenekarvezető, Jávori Ferenc, Fegya mutatta be a leghíresebb hazai klezmer zenekar új tagjait. A Budapest Klezmer Band a zsidó zene világhírű tolmácsolója sűrű programmal folytatja az idei évet. Mint az együttes új menedzsere, Dr. Róna Iván kiemelte Mádtól Kassán át, Norvégiáig folyamatosan koncerteznek, külön kiemelve az augusztus végén kezdődő 17. Zsidó Nyári Fesztivál programjait.

Idén is, mint már annyiszor a Budapest Klezmer Band koncertje lesz a fesztivál nyitóprogramja a Dohány utcai zsinagógában, ahol vendégként lép fel. Tompos Kátya színművész. Izgalmasnak ígérkezik a Robert Capa emlékest, az Urániában.

Fegya nemcsak koncertekben, de a színpadokon is folytatja az alkotó munkát. A novemberre már 200 előadást megélő, hatalmas sikerrel játszott Menyasszonytánc és Hegedűs a háztetőn után, új musical készül, ezúttal a farmerkirály Levi Strauss életéről. A bemutatóra jövőre, a Budapest Klezmer Band megalakulásának negyedszázados évfordulójának évében kerül sor.

A sajtótájékoztatónak helyet adó L.A. Bodegita étterem vezetője, Lajsz András pedig valódi zsidó gasztronómiai csemegékkel várta a résztvevőket, melyek mostantól az étlapon is szerepelnek majd.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
A 2. világháború óta legmélyebb recesszió jön
Az idén 3 ezer milliárd dollárral lesz szegényebb a világ
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.12.08. 18:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand
2023.12.09. 10:05 Világszám - Inforádió
Taskent, Kiva
2023.12.10. 10:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--