Fradi-drukkert késelt meg a rendőr

A támadó elmenekült a kocsmai vita után

[szorenyi.p] publikálva: 2012-09-19 20:12:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Fradi-szurkolók információja szerint egy drukkerük volt az áldozata annak a készenléti rendőrnek, aki szerdán több helyen is súlyosan megvágta a focirajongót. A vita egy a gödöllői egyetem klubjában alakult ki. A hivatásos rendőr egy bozótvágó késsel és viperával próbálta rendezni a nézeteltérést.


Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség az ellen a hivatásos rendőr ellen, aki a gyanú szerint megkéselt és viperával többször megütötte Fradi-dukkert. Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt rendelt el nyomozást. Az ügyészség szerint a Készenléti Rendőrség állományának egyik tagja egy baráti társasággal szórakozott, amikor összeszólalkozott egy másik társaság tagjával. A vita után a rendőr elment, majd később visszatért egy bozótvágó késsel és egy viperával. Ezekkel az eszközökkel többször megvágta, illetve megütötte a korábban vele vitába keveredő embert, majd elmenekült.

A fradimob.hu beszélt az áldozattal. Ő azt mondta, hogy egy számára ismeretlen férfi támadt rá, miközben lányokkal ismerkedett. Valószínűleg félreértésről lehetett szó, mert korábban a rendőr nem vele keveredett vitába. Ezek után a későbbi támadó elment, majd másfél óra múlva visszatért. Ekkor támadt neki a sértettnek, akit megütött. A szurkoló összeesett, így őt a földön tovább rugdosta a támadó. Ezek után a machetével többször feléje sújtott, súlyos vágásokat ejtve a fején. Az egyik vágás a koponyáig hatolt.

A megtámádott férfi testén több mély vágás is van. Testébe csöveket raktak, hogy a sebében keletkező váladék távozni tudjon. Hónapokig tart a felépülése - a fradimob.hu szerint.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Durván megugrott a gammasugárzás
Fegyverkísérlet-baleset az orosz északon
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Még a tatároknál is népszerűek a macskák
Szijazsszk címerén is egy macska szerepel
RECIKLI
Így randizunk vírus után
Ma még a Tinder is más

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--