Már az idén elfogadhatják a jogszabályt
[szorenyi.p] publikálva: 2011-05-04 22:37:00 | megtekintve: 2423 | Nyomtatás
Még az idén elfogadhatja az országgyűlés a turizmusról szóló törvényt. Erről Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára beszélt a Magyar Szállodaszövetség konferencián.
A politikus részleteket nem árult el, de mint mondta, már tárcaközi egyeztetésen van a jogszabály. Előadásában beszélt arról, hogy a kormány kiemelten fontos ágazatnak tartja a turizmust.
A konferencián elhangzott, hogy a Széchenyi-pihenőkártya júliustól lesz használatos. Ennek a szállodák számára kedvezőbb a jutaléka, így több maradhat a hoteleknél a vendég által fizetett összegből.
Szigorítás lesz azonban, hogy minden más szolgáltatás csak a szállással együtt lesz igénybe vehető. A kormány várhatóan felülvizsgálja a cafeteria juttatás szabályozását is, mivel nem akarja, hogy az ételutalványokat a szupermarketekben váltsák be a felhasználók.
Galéria:
A kategória további hírei:
1. Hódít a mangaszex Japánban!
A kék szemű iskoláslány és a vad üzletember
2. Hogyan kell vécézni Japánban?
Avagy a motoros illemhely néha zavarba hoz
3. Hogyan tűnik el a telód egy arab bazárban?
Tavaszi tunéziai kalandok - 2. rész
Lujza, a sün reality show-ja
5. A világ legértelmetlenebb reptere és kikötője
Alaszkában 75 lakosú településnek van reptere
6. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
7. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
8. 28 nő, akik megváltoztatták a világot
Megjelent A világtörténelem legszebb női című könyv
Szex kölcsönbe
10. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
1. Pikali Gerda miatt költözött el Rékasi
Exkluzív információ a Világszámtól
2. Szex miatt Franciaországhoz kerülhet Monaco
Csalja a monacói herceget a felesége
3. Szaftos pletyka a Détár-Rékasi házaspárról
A Star magazin válást sejtet a címoldalán
4. Megvan, hogy miért élnek tovább a nők
Az immunrendszer a ludas
5. Feldarabolt férfit fogtak ki a folyóból
Halálra rémült az ukrán horgász
6. Párzó nőstény farkas támadt gondozójára
A férfit több harapás érte
7. Megölt egy embert a gyilkos hód
Meghalt egy férfi, aki csak fényképezni akart
8. Furcsa alak gyilkolhatta meg Király Tamást
A rendőrség bemutatta a fényképét
9. Putyin és a szex Merkel társaságában
Az orosz elnöknek kopogott a szeme
10. Hódít a mangaszex Japánban!
A kék szemű iskoláslány és a vad üzletember
Tengerből mentették ki Alexandrát.