Többszáz hercegnő-jelölt

Ki lesz idén Miss Princess?

[V.J.] publikálva: 2011-02-17 21:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Eddig többszázan jelentkeztek, hogy harcba szálljanak az idei a 2011-es Miss Princess Hungary szépségverseny koronájáért. A hagyományoknak megfelelően a győztes képviselheti Magyarországot a Princess of The World nemzetközi döntőjében.


Már most is hatalmas az izgalom, hiszen szebbnél szebb lányok képeiből választhatják ki a szavazók a Miss Princess Hungary 2011-es döntőseit.

Háromszáznál is több 16-23 éves szépség közül kerülnek ki azok, akik július 1-én és 2-án ismét kifutóra lépnek a ráckevei Kék Duna Wellness Hotelben a koronáért és a különleges díjakért. Az internetes szavazás októberben indult és lassan kialakul a mezőny. A Miss Princess versenyt a világ ötven országában rendezik meg és a győztes nemcsak szép, de kreatív és ráadásul még a környezetvédelem kérdéseiben is tájékozott ifjú hölgy lehet. TAvaly kétszeres élményben volt része a zsűrinek hiszen a hölgyek a tökéletes idomok mellett két percben bemutathatták különleges képességeiket.

A győztes nemcsak a rivaldafényt és a dicsőséget élvezheti majd, de ott lehet a prágai nemzetközi döntőben is, ahol 54 ország legszebbjei között mutathatja be szépségét és tehetségét. A szavazás folytatódik, ha szeretnél megismerkedni a hercegnőjelöltekkel látogass el a verseny honlapjára és válassz a hercegnőjelöltek közül!

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fedezze fel elektromos kismotorral Párizst!
A járgányokhoz nem kell jogosítvány
PÉNZTÁRCA
Kockázatcsökkentési tippek profiktól
Anyagi biztonság veszélyhelyzet idején
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
40 nap alatt a Föld körül
Új világrekord született
RECIKLI
Feltámad a Genesis
És egyből turnéra is indul

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--