Séta az amazonasi tündérrózsához

Egy délután a Fűvészkertben

[superadmin] publikálva: 2012-11-07 16:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ki ne hallott volna Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényének egyik fő helyszínéről, a Füvészkertről, amelynek pálmaházában bújt meg Nemecsek Ernő a barátaival? Ha van egy kis szabadidejük, és valami igazán különlegesre vágynak, akkor látogassák meg Magyarország első botanikus kertjét! A fotózás szerelmesei pedig akasszák nyakukba a fényképezőgépüket, mert itt tényleg csodás dolgok várják őket.


A füvészkert szó a botanikus kert régies változata. Az intézményt 1771-ben a Tudományegyetem Orvosi Fakultása hozta létre Nagyszombaton. Az alapító, Winterl József Jakab, majd tanítványa és utóda, Kitaibel Pál munkájának köszönhetően hamarosan világhírű lett. 1849-ben került jelenlegi helyére, a budapesti Józsefvárosba, miután József nádor javaslatára 1847-ben megvásárolták Festetics Antal 10 hektáros ingatlanát. Ma már ennél jóval kisebb a kert, de az üvegházak területe még így is meghaladja a 2000 négyzetmétert.

A Füvészkert talán legfőbb nevezetessége az országban máig egyetlen, 1893-ban felépült Victoria-ház, amelynek nagymedencéjében pompázik a trópusi, különleges szépségű amazonasi tündérrózsa. A büszkeségek közé tartoznak még a 150 éves páfrányfenyők, az orchideák, és a több száz fajtából álló kaktuszgyűjtemény. Igazán érdemes bemenni az Ausztrál-házba, ahol a távoli kontinens mediterrán vidékeinek növényei tekinthetők meg.

A Füvészkertben összesen látható mintegy nyolcezer fajta növényből 150 a hazai védett példány.

Elek Éva

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A biciklisek örülnek az új Andrássy útnak
Helyet cserélnek a parkoló autókkal a bringások
PÉNZTÁRCA
Ilyen a kaja az olimpián
Kaviár és hamburger
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tengerparti nosztalgia
Bulgária és a Napospart
RECIKLI
Magyaroké a legjobb zöld találmány!
Díjat nyert a metanol előállítása kommunális hulladékból

Itt jártunk: Brazília

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

2. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

3. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

4. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

5. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

6. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

7. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

8. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

9. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

10. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

Műsoraink
2018.10.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1.
2018.10.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2.
2018.10.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Szabadság, szerelem

Szófelhő / Archív
--