Régi és új szerelmét is megpróbálta megölni

A 16 éves fiatal levágta magáról a nyomkövetőt

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-09-23 21:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Levágta magáról a nyomkövetőt a jegyese megölésének kísérletével vádolt fiatal, és megpróbálta megölni új barátnőjét, valamint annak anyját is; az ügyészség a két ügy egyesítését indítványozza és letöltendő börtönbüntetést kér a vádlottra - közölte a Fővárosi Főügyészség vezetője az MTI-vel szerdán.


Ibolya Tibor közleményében felidézte: a fiatalkorú 2018-ban, korábbi párkapcsolatában a jegyese életére tört, emiatt büntetőeljárás és nyomkövető eszközzel biztosított bűnügyi felügyelet alatt állt. A történtekkor 16 éves fiú viharos, "se veled, se nélküled" szerelmi viszonyt folytatott a kiskorú lánnyal, akit alkalmanként meg is ütött. A lány végül szakított a fiúval, aki azonban ezt nem tudta feldolgozni.

2019 augusztus 8-án levágta magáról a nyomkövetőt, és egy bicskát magához véve Budára, a XI. kerületbe ment, ahol a lányra és a lányát védeni igyekező édesanyára támadt. Mindkettejüket többször megszúrta. A fiatalkorú támadó csak akkor hagyta abba tettét, amikor az édesanya telefonon segítséget ért. A lány életét csak az időben kiérkező, szakszerű mentőorvosi ellátás mentette meg - tette hozzá a főügyész.

Az ügyészség a fiút előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint a bűnügyi felügyeletből eltávozása miatt fogolyszökés vétségével vádolja. Ibolya Tibor megjegyezte: a törvény szerint a fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés legfeljebb 15 év lehet. A vádlott jelenleg letartóztatásban van, az ügyészség indítványozza, hogy a korábbi ügyét egyesítsék a mostani vádemeléssel. Abban az eljárásban februárban emelt vádat a fiú ellen az ügyészség, amiért 2018 márciusában féltékenységből megütötte, majd a fagyos Dunába lökte jegyesét. A lány kimászott a folyóból, de a fiú ezt követően is bántalmazta, aminek eredményeként a lány közvetlen életveszélyes állapotba került.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Jessie visszatér

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ha van biciklije, ingyen utazhat a vasúton
Kedvezmények a mobilitási hétre
PÉNZTÁRCA
Extra pályázat társasházaknak
Még több vissza nem térítendő forrás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
július 1. 18:35 Világszám - Inforádió
Anyám emlékére 1.
Július 2. 10:05 Világszám - Inforádió
Utazás szülőkkel
10:35 Világszám - Inforádió
Anyám emlékére 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Rohammentő

Szófelhő / Archív
--