Ötezreseket adott az ezresek helyett az ATM
Bankrablás miatt a pénzfelvevőt perbe fogták
[szorenyi.p] publikálva: 2013-09-22 09:01:00 | Nyomtatás
A törvény előtt kell felelnie egy orosz férfinak, aki csupán hagyta, hogy pénzzel árassza el egy bankautomata. Bíróság elé áll a pénzfelvevő, a vád: bankrablás.
Bankrablás vádjával kell bíróság elé állnia annak a rosztovi férfinak, akit önhibáján kívül tett gazdaggá egy hibás bankjegykiadó automata. Az érintett egy ATM-ből akart felvenni a számlájáról 40 ezer rubelt, ami 280 ezer forintnak felel meg. A gépezet azonban 40 darab ezres bankó helyett minden előzetes figyelmeztetés nélkül ugyanennyi ötezres címletet adott ki.
Emberünk nem hitt a szemének, ezért megismételte a műveletet, és – ezúttal immár visszaesőként – ugyanúgy járt, mint az előző esetben. Ugyanezt még három ízben elkövette, majd az 5 millió rubeles zsákmány birtokában, vállat vonva távozott. Abban bízott ugyanis, hogy a balhét majd az a banki alkalmazott viszi el, aki tévedésből összekeverte a bankjegyrekeszeket az automata legutóbbi felöltésekor.
Az ATM kamerájának felvételei és a bankszámlájának adatai alapján könnyedén a nyomára akadtak a nyomozók, akiket nem hatott meg a védekezése, miszerint ő semmiképpen sem elkövető, hanem sokkal inkább áldozat, és tartóztassák le inkább az automatát, elvégre ő volt a tulajdonképpeni felbujtó – írja a Svit24.net hírújság.
(Palkó István)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Nemzeti kincs született