Nem szemét a zöldhulladék

[superadmin] publikálva: 2009-10-12 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Már az FKF Zrt. stratégiai partnereinél is megvásárolhatóak azok a zsákok, melyekbe a lakosság összegyűjtheti a kertekben keletkező zöld hulladékot.




A hulladék nem feltétlenül haszontalan szemét. Különösen igaz ez az állítás a zöld hulladékra, a falevélre, a levágott fűre, a felaprított gallyakra. Szinte minden növényi „alkotórész” komposztálható, vagyis megfelelő módon kezelve, a növényi részeket lebontó élő szervezetek, mikroorganizmusok segítségével a hulladék értékes talajerőt pótló anyaggá, vagyis trágyává alakítható. Ne a vidéki sertésólak környékén felhalmozódó, légyrajok által sűrűn látogatott, orrfacsaró bűzt árasztó „végtermékre” kell most gondolni. Az érett komposzt lényegében olyan, mint a föld, morzsalékos, szagtalan anyag, amelynek a tápértéke háromszor haladja meg az istállótrágya tápértékét.

Vagyis mindez érték, vétek volna a szemétre lökni. Ez a felismerés vezette a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt-t, amikor megszervezte a lakossági zöldhulladék összegyűjtését és komposztálását. Igen ám, de az emberek többsége alapvetően olyan, hogy egyetlen felesleges lépést sem tesz, ha nem muszáj, így csak akkor vehető rá a környezettudatos hulladékkezelésre, ha az nem okoz neki túl sok fáradságot. Ennek a feltételeit teremti meg az FKF Zrt., amikor a zöldhulladékok összegyűjtésére szolgáló zsákokat immár a ég kiemelt stratégiai partnereinél is elérhetővé teszi. A zsákok ezen túl a Díjbeszedő Holding Zrt. ügyfélszolgálatain, a MOL budapesti töltőállomásain, a Praktiker budapesti és Budapest környéki áruházaiban, valamint a SPAR csoport üzleteiben is elérhetőek lesznek.






Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Száz kiló szemetet találtak egy bálnában
Elképesztő, hogy mi volt benne
PÉNZTÁRCA
Mire vágynak a magyarok?
Autó apának, egyetem a gyereknek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Zágráb csak egy ugrás
Mediterrán hangulat, ismerős ízek
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--