Miért szárnyal a német turizmus ?

Volt mivel dicsekedni a brémai turisztikai találkozón

[j.protic] publikálva: 2014-05-15 18:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A brémai kongresszusi központban zajlott a 4O.GTM-Germany Travel Mart

Az idén május 11-13. között két északi város, Bréma és Bremehaven adott otthont a GTM, Germany Travel Mart néven ismert turisztikai német szakvásárnak, melyen 43 ország több mint 600 küldöttje találkozott 340 német turisztikai szolgáltatóval.


A rendezvényre több mint 15O turisztikai szakújságíró is meghívott kapott, az összes kontinens képviseltette magát. A házigazdáknak volt mivel dicsekedniük.Mint a nyitósajtóértekezleten elhangzott, a német turizmus 2O13-ban, egymás után negyedszer rekorderedményeket produkált. Tavaly a külföldi látogatók több mint 7O millió éjszakát töltöttek olyan szálláshelyeken, melyek legkevesebb tíz ággyal rendelkeznek.Ez az előző esztendőhöz viszonyítva 4,5 százalékos növekedést jelent. A legtöbben a brit szigetekről jöttek, a második helyen az orosz vendégek, a harmadikon a svájciak szerepelnek. Térségünkből Csehország és Szlovákia küldte a legtöbb vendéget, csaknem 5 százalékkal többet mint egy évvel korábban, Magyarországról közel annyian érkeztek mint 2O12-ben, tehát stagnált a magyar beutazók száma. A szállodai éjszakákat jegyző statisztikában az európai országokból érkező vendégek továbbra is domináltak, ám ugrásszerűen növekedett az Öböl-menti országokból és Kínából idelátogató turisták száma- hangzott el a sajtótájékoztatón, mely arra a kérdésre igyekezett választ adni, hogy miért is utaznak szívesen a külföldiek Németországba. Mint a vezérigazgató Petra Hedorfert betegsége miatt helyettesítő Michaela Klare, a DZT, Német Turisztikai Hivatal Északnyugat-Európáért felelős képviselője érdekes prezentációjában hangsúlyozta, ennek több oka is van. Németországban 38, az UNESCO világörökségi listáján található emlékhely, vagy város található, nagyon gazdag a kultúrális és sportprogram, egyszóval a nagy országban minden megtalálható, ami turisztikai nagyhatalommá teszi az államot, de sok turista számára a legfontosabb mérce a kedvező ár-érték arány. Egyszóval a vendég úgy érzi, hogy pénzéért sokat kap, gyakran jobb minőségben és olcsóbban mint már országokban. Egy sokatmondó példa az európai fővárosok átlagos szállodai költsége. Míg Párizsban 243, Rómában 146 euró egy szállodai éjszaka átlagos ára, Berlinben csak 88 euró, de a többi német városban is olcsóbban lehet megszállni, mint máshol a kontinensünkön. Nem meglepő, hogy azok, akik egyszer már jártak itt, máskor is szívesen eljönnek, a visszatérő látogatók száma Németországban tavaly 40%-ot tett ki, ami 2012-höz viszonyítva 3%-os növekedést jelent.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Hatmillió turista a Dómban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Megszűnik egy dohányos Kánaán
Bekeményítenek Montenegróban
PÉNZTÁRCA
Új időpontban tart közgyűlést az OTP
A koronavírus írta felül a menetrendet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Bálnafesztivál Japánban
Tudják, de csinálják
RECIKLI
Párnacsata Budakeszin
Divat a kuka mélyéről

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--