Mielőtt elutaztam Londonba, az olimpiára, még búcsúzóul megöleltük egymást, sok sikert kívántál, a lelkemre kötötted, hogy vigyek magammal jelvényt, mert jó cserealap lesz. Aztán azt is mondtad, hogy ha hazajöttem, csináljuk a Vueltát, a VB-t és kijössz egy jó bográcsolásra is, amivel tartoztam már jó ideje. Isten bizony, megcsinálom az a pörköltet Neked.

Mindig azt mondtad, valahányszor meghalt valaki, hogy az élet az élőké. Ezt tanította édesapád, ahogyan Te hívtad, a Fater. De soha nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz Nélküled. Mert az nem létezik, hogy ne hívhassalak fel, ha bármi is történik velem. Mindegy, hogy mivel, de hívhattalak. Hányszor, de hányszor mondtad meg, hogy mit csináljak, ha bizonytalan voltam valamiben. És tudod mit? Igazad volt mindenben. Te tudod, hogy miről beszélek. És én megfogadom, hogy most az egyszer úgy csinálom, ahogyan mondtad. Lehet, hogy ezt most sokan nem értik, de Te igen…és nekem csak ez számít!

Köszönöm, hogy apám helyett apám voltál. Köszönöm, hogy dolgozhattam Veled!