Másképpen látja a Balatont

Blog alapján írt könyvet a Balatonról

[szorenyi.p] publikálva: 2014-06-01 08:18:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Balaton - Új utak, friss élmények címmel jelenik meg személyes hangvételű útikönyv júniusban. A kötet egy sorozat első tagja, amelyet több tematikus kiadvány követ a közeljövőben - mondta el az MTI-nek Zsiga Henrik, a kiadvány szerzője.


Az elmúlt évben számos, a régió iránt elkötelezett helyi turisztikai egyesület, önkormányzat és vállalat kapcsolódott be abba a kezdeményezésbe, amely a Balaton belföldi népszerűsítését tűzte ki célul, köztük a Kalliopé Kiadó, amelynek gondozásában megjelent a kiadvány - fogalmazott a szerző.

Zsiga Henrik elmondta: a kiadvány újszerű, hiszen elkanyarodik a klasszikus útikönyvek semleges hangnemétől, azok almanachszerű felépítésétől és inkább személyes hangvétellel, sokszor humorral, elragadtatással, máskor zsémbelődve mesél a térségről. E tekintetben a könyv nem előzmények nélküli: 2011-ben jelent meg a Toszkána - Utazik a család című útikönyv, amelyet az alkotó hasonlóan közvetlen stílusban írt.

A szerző kiemelte: a kiadvány tizenkét mikrorégióra osztja, majd azokon belül településekre bontja a Balaton vidékét. A látnivalók helyett inkább az élmények, a kalandok, a rendezvények felől közelíti a régiót, így temérdek állatpark, barlang, kirándulóhely, strand, kalandpark, étterem, hotel, falunap és fesztivál kapott helyet a könyvben.

A települések bemutatását tematikus oldalak egészítik ki, így kaphatnak az olvasók képet a balatoni szállásokról, programokról, az őszi szezonról vagy épp a helyi gasztronómiáról - tette hozzá a szerző.

A szerző hangsúlyozta: a könyv létrehozását egy blog kísérte, (www.napibalaton.hu/utiblog) amelyen az olvasók folyamatosan beszámolót kaptak az aktuális utazásokról, élményekről. A kötet megjelenésével párhuzamosan online fotóalbumot is közzétesz a kiadó, amelyben a túrákon készített több ezer fotó jelenik meg.

A tervekről elmondta: az útikönyv első kiadása után rögtön megkezdődnek a bővített kötet munkálatai, amelyben újabb desztinációkat térképeznek fel. Ehhez ötleteket, javaslatokat vár a szerkesztőség.

Párhuzamosan megkezdődik a tematikus balatoni útikönyvek készítése is, amelyek közül elsőként a Balaton kerékpárral című kötet jelenik meg a tervek szerint a jövő tavasszal.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kiderült, ki a királyi család kedvence
Vilmos és Katalin gyerekeknek válaszolt
PÉNZTÁRCA
Hol érdemes bérlés helyett inkább venni?
Lakás az egyetemi évek alatt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gundel palacsinta a Mekong folyó partján
Budapest Bistro Délkelet-Ázsiában
RECIKLI
Ez lett az év hazai kerékpárútja
Családoknak egynapos kirándulásra

Itt jártunk: Malawi

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.09.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Leshoto
2023.09.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Drakensberg-hegység
2023.09.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Leshoto ism.
Közösség
Nap lánya

Roxy ügynök

Szófelhő / Archív
--