Magyarország már nincs eljárás alatt
Megszünt a túlzottdeficit-eljárás
[szorenyi.p] publikálva: 2013-06-21 14:19:00 | Nyomtatás
Megszüntették a Magyarország ellen a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt 2004 óta folyó eljárást - közölte Luxembourgban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter újságírókkal, az EU-országok pénzügyminisztereinek döntését ismertetve.
Az Európai Bizottság május végén javasolta, hogy szüntessék meg a Lettország, Litvánia, Magyarország, Olaszország és Románia elleni túlzottdeficit-eljárást, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország és Szlovénia esetében pedig hosszabbítsák meg azt a határidőt, amelyen belül Brüsszel elvárja az államháztartási hiánynak a bruttó hazai termék 3 százaléka alá csökkentését.
A miniszterek pénteki döntésével formai értelemben is pont került az ügyre, és a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése haladéktalanul - az EU hivatalos lapjában való megjelenéssel egy időben - hatályba lép.
Az euró jegyzése 299 forint közvetlen közelében ingadozott a döntés bejelentése előtt és után is. A jegyzés kora reggel 299,90 forinton, csütörtök este 299,55 forinton állt.
A feltörekvő piaci és a régiós devizákkal együtt a forint a hét eleje óta viszonylag jelentős árfolyamveszteséget szenvedett el a Fed "olcsó pénz" politikájának közelgő befejezése miatt.
A svájci frank jegyzése délután kettőkor 243,73 forint, a dolláré 226,27 forint, a japán jené 2,3162 forint volt. A devizákat délelőtt fél tizenegykor sorrendben 243,44 forinton, 226,06 forinton és 2,3125 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök