London és Budapest felülről

Avagy az óriáskerekek története

[Trisha] publikálva: 2015-03-15 12:45:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A London Eye mára London egyik fő látványosságává vált, hiszen a Temze partján tornyosuló óriáskerékről belátni a város jelentős részét, míg nálunk, Budapesten a Budapest Eye nyújtott hasonló élményt.


A London Eye, más néven Millenniumi Kerék hivatalosan 2000 márciusában nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára, mely 2006-ig a világ legmagasabb kilátója is volt egyben. Az 1700 tonnás monstrum darabjait a Temzén szállították a helyére, majd az összeszerelése után egy daruval, több órán keresztül emelték fel függőleges helyzetbe.  A Westminster és a Hungerford híd között fekvő attrakció 135 méter magas, 32 db kabinja van és egy kört 30 perc alatt tesz meg. A hosszú menetidőből láthatjuk, hogy a kerék nagyon lassan forog, így menet közben is könnyedén lehet be- és kiszállni. Persze ha az utasok között mozgáskorlátozottak vagy idősek is vannak, az óriáskereket meg lehet állítani, hogy számukra is biztosítsák a legnagyobb kényelmet. A kerék olyan sikeresnek bizonyult, hogy az eredeti 5 év működési engedély lejárta után meghagyták állandó turista látványosságnak.

Nem kell feltétlenül Londonba mennünk, ha egy kis bizsergető tériszonyra vágyunk, hiszen január közepéig Budapesten is kipróbálhattuk a London Eye egyik mobil „kistestvérét”, az előbb Sziget Eye-ként, majd Budapest Eye-ként emlegetett látványossággal. 2013 nyarán először Sziget Eye néven került a 65 méter magas, 332 férőhelyes óriáskerék az Erzsébet térre, majd a fesztivál ideje alatt áttelepült a Hajógyári-szigetre, onnan pedig Európa nagyvárosaiba vitték tovább.  Tavaly nyáron viszont a Sziget kapott egy kisebb, saját kereket, így az immár Budapest Eye hosszabb ideig maradhatott a belvárosban sokak örömére. A Budai Vár, a Citadella és Pest nagy részét megcsodálhattuk egy 10 perces menet alatt, de azok, akik egy kicsit romantikusabb, hosszabb élményre vágytak, 30 ezer Ft-ért fél órára kibérelhették a VIP kabint, sötétített kabin üvegekkel és pezsgővel. A szervezők szerint a nagy kerék vissza fog térni Budapestre, de egyelőre még nem tudják, hogy pontosan hova és mikor, így azok se búslakodjanak, akik esetleg lemaradtak volna róla.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Japán szemét fenyegeti az óceánt
Száz magyarországnyi hulladék került a vízbe
PÉNZTÁRCA
Készpénzmentesek lesznek az iskolák
Kártyával és online a tízóraiért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Nincs elég szemét a svédeknél
Import szemetet égetnek el az erőművek

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Gyilkossági ügyben fogták el a 19 éves férfit

Fejlemény a füzesabonyi gyilkosság ügyében

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

2. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

3. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

4. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

5. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

6. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

7. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

8. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

9. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

10. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

Műsoraink
2020.07.03. 18:35 Világszám - Inforádió
Csehország
2020.07.04. 10:05 Világszám - Inforádió
Lengyelország
2020.07.05. 10:35 Világszám - Inforádió
Csehország ism.
Közösség
Nap lánya

Sikerét nem csak a Pathénak köszönheti

Szófelhő / Archív
--