Le akarták csapolni a Balatont

Most meg alacsony a vízállás

[szorenyi.p] publikálva: 2012-03-15 19:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az ember rendesen birkózik a Balatonnal. Hol a kiszáradás miatt vízpótló csőrendszert vizionálnak, máskor eszementül engedik le a tó vizét. Most éppen alacsony a vízállás, tehát lehet, hogy nyáron bokáig ér majd csak a déli strandokon. Egy kis víztörténelem következik.


Komolyan először Mária Terézia idején gondoltak a Balaton teljes lecsapolására. Már a tervek is elkészültek abban a reményben, hogy helyén búzát vagy kukoricát termesztenek majd. Aztán nem lett a dologból semmi. Pedig alig egy évszázaddal később sokan ismét a magyar tenger halálát kívánták, hiszen rendezetlensége, gyakori elmocsarasodása kellemetlen volt a környéken élőknek.

A siófoki zsilip 1863-ban épült meg, de az még fából volt és kevés vizet lehetett vele leengedni a tóból. A sors furcsa fintora, hogy alig 3 évvel később minden idők egyik legalacsonyabb vízállását mérték. Természetesen ismét voltak, akik az eszement vízleeresztést hibáztatták. A rákövetkező évben viszont elöntésekhez vezetett a tó magas vízszintje, a zsilip túl kis átmérője miatt ugyanis nem tudtak elég vizet leereszteni a tóból.

Amúgy az egyik legkomolyabb csapolást 1965-ben hajtották végre, akkor a Balaton vizének fele távozott a Sió-csatornán. A másik véglet, hogy 2000. április 30. és 2005. szeptember 1. közötti időben a zsilip zárva tartásával védték a Balaton vizét. A Sió-zsilip történetében ez a leghosszabb időszak, amikor nem volt vízeresztés a Sió-csatornába, ámbár akkoriban sokan pusmogtak az éjszakai gátnyitásokról.  Voltak ugyanis, akik a felszínre bukkanó területeket egy-két éjszaka alatt hozzácsapták telkeikhez.

Jelenleg 83 centis a Balaton, ez valamivel meghaladja az elvárt minimális vízszintet. Egy hónap múlva azonban 85 centinél magasabb kellene legyen. Az előrejelzések szerint az idén hosszú, forró nyarunk lesz.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Terepjárók zuhantak a Balatonba

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Metropolisz, ahol fuldokolnak az emberek
Pekingben borzalmas a levegő
PÉNZTÁRCA
Obama 400 millió dollárba került eddig
Nagyon drága egy elnöki kampány Amerikában
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A tipikus üdülőparadicsom
Dominikai Köztársaság
RECIKLI
Vécébe kerül az olimpiai uszoda vize
Öt újítás a zöld olimpiáért

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.02.28. 18:35 Világszám - Inforádió
Olaszország I.
2020.02.29 10:05 Világszám - Inforádió
Olaszország II.
2020.03.01. 10:35 Világszám - Inforádió
Olaszország I. ism.
Közösség
Nap lánya

Száguldás az élete

Szófelhő / Archív
--