Ilyen volt a Sound egy szűznek

Most voltam először

[mennyei] publikálva: 2012-07-15 03:10:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Mohai Balázs

Életemben először voltam a Balaton Soundon. De a haverok már felkészítettek.


Tudták, hogy hol lehet parkolni, ahol vigyáznak is a kocsira, 600 forintért. Ha meg nem kocsival jössz, miként tudsz lejutni. Szerencsére van egy siófoki taxizó barátom, ez nagy kincs ilyenkor.

Viszonylag hamar megkapom a karszalagot, és átjutok az ellenőrző ponton. Előtte gyalogolni kellett, de nem rakhatták máshova a bejáratot, ez világos. Karszalag birtokában akár be is lehetett csúszdázni a területre, az egyik szponzor jóvoltából.

Rögtön jobbra az OTP Bank színpada áll. Ami tetszett, hogy itt nem csak elektronikus zenei izgalmak mentek. Pont azt hallottam, hogy "keringőt fogunk játszani", ezt nem hittem el azért, de valami olyasmi lett belőle, kemény keringő áthangszerelve.

A fesztivál területén kis kártyával lehet fizetni, a rendszer ötletes, és viszonylag működik. Gyorsan ki is próbálom a bodzás fröccsöt, dupla szódával. Utána iszom egy kávét, ráhangolásnak épp elég.

Közben a nagyszínpadon elkezd játszani a keletnémet gyerek, aki maga szerzi a számait, laptopról nyomja a zenét, közben keveri, és érdekes pofákat vág. Bár a leírásból nyilván kiderült, nem küldtem még neki autogramkérő levelet, meghajlok tudása előtt. Annyira szuperszonikusan jó volt, hogy kivártam a végét.

Csak utána mentem el a toytoyba, amiből sok volt, és amelyikben jártam, az olyan volt, ahogy elképzeltem.

Utána elindultam az egyik kisszínpad felé, sodort a tömeg. A fehér fotelekben nyújtóztam kicsit. Kifelé jövet leöntött egy csaj sörrel, majd kedvesen megkérdezte, nem hívom-e meg egy Heinekenre, mert az övé kiborult. Legközelebb szívesen. A fesztiválon csajok ezrei, izompólós fiúk, Armani inges fiatalemberek, tetkós behajtók, választékból nincs hiány.

Közben találkoztam unokaöcsémékkel, és együtt lógtunk tovább. Megpróbált rábeszélni valami iszonyú kilövős szerkezet kipróbálására, de gondoltam, hányni ráérünk. Inkább ettünk darabolt halrudat, sült krumplival. A krumpli között a hal elveszett, de legalább drága volt. Viszont finom.

Még ittam két pohárka izgalomfokozót, belehallgattam egy másik színpad elektrocsodájába, aztán léptem, mert féltem a vihartól. Ami nem is volt olyan durva, az igazi rajongó ott marad. Nem baj, én visszamegyek vasárnap. Többen azt mondják, a Balaton Sound a legjobb európai fesztiválok közé tartozik. Tényleg jó, komolyan, büszke vagyok, hogy ilyet meg tudunk rendezni. Hollandiában a Tomorrow Land mesefigurákkal és tűzijátékkal is megbolondítja az egészet. Tűzijáték már itt is volt, bár a színpad még nem ekkora. De így is mindennel meg vagyok elégedve.

Ui. ezek voltak egy első bálozó feljegyzései. A fellépők neveit kihagytam, hátha elrontanám, és bosszantó kommentekkel idegesítenétek.

Szeretettel, a Soundról, vasárnap hajnalban.

 

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Halálos szupervírust tenyésztettek ki
Holland kutatók csináltak H5N1 mutációt
PÉNZTÁRCA
Veszteséggel zárt a Sziget
A nézőszám is elmaradt a csúcstól
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A magyar és üzbég nép történelmi kapcsolata
Vámbéry Árminról emlékeztek meg
RECIKLI
Ezek szemét dolgok
Hulladékcsökkentési hét kezdődik

Itt jártunk: Isztria és Dalmácia

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

2. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

3. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

4. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

5. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

6. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

7. Később kezdik ma a szexet

De miért?

8. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

9. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

10. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

Műsoraink
2019.08.23. 18:35 Világszám - Inforádió
Horvátország III.
2019.08.24. 10:05 Világszám - Inforádió
Amazonas
2019.08.25. 10:35 Világszám - Inforádió
Horvátország III. ism.
Közösség
Nap lánya

Bevállalom, ha jó a sminkem

Szófelhő / Archív
--