Így jártak a modellek a Borok Útja Rallye-n

A fiatal lányok az 57. helyezést érték el

[superadmin] publikálva: 2014-09-01 16:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nagy siker volt a hétvégi 19. Magyar Borok Útja Rallye, ahol számtalan közéleti személyiség, celeb és sportoló mellett a Diamond RiverCast két modellje, Mary és Edina is részt vett.


A lányok a teljes mezőny legfiatalabb párosaként a 80. helyről rajtoltak, és bár számukra igazából a részvétel volt a fontos, végül az előkelő 57. helyen zárták összetettben a viadalt. Állításuk szerint eleinte ugyan izgultak, végül minden akadályt sikerült hiba nélkül teljesíteniük.

„Igazából nekem csak fél éve van jogsim, ezért azt hittem, hogy főleg csak az Edina fog vezetni, de végül olyan jól ment minden, hogy egy teljes napot csak én vezettem. Ráadásul finom borokat kóstolhattunk mindenhol ahol jártunk.” – nyilatkozta Mary a verseny után. A női versenyzők mezőnyét végül a Kis Viktória, Kelemenné Szilágyi Noémi kettős nyerte, de a lányok fogadkoznak, hogy jövőre ők is versenyben lesznek az aranyéremért.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Ésszel vegyünk fel hitelt
5 dolog, amire érdemes odafigyelni
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Santorini szigorít
Van, amit már nem bír el a sziget
RECIKLI
Ezt is rosszul tudtuk
Jégkorszaki meglepetés

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--