Gyorshajóval a bálnavadászok ellen

Hatékonyabb lesz a természetvédők harca

[j.protic] publikálva: 2016-09-01 18:52:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó:illusztrációs felvétel

A Sea Shepherd nevú bálnavédő szervezet új, hatékony fegyvert kapott a bálnahalászok ellen folytatott harcához. Az Ocean Warrior nevű hajó gyorsabb lesz mint a japán bálnavadászok hajói. A tengeri járműt európai adakozók pénzéből építették meg.

 

 


A bálnavédők új hajója 54 m hosszú, maximális sebessége 25 tengeri csomó, azaz óránként 46 kilométer. A japán halászhajók ennél lassúbbak, maximálisan 22 csomós sebességgel tudnak haladni. A természetvédők új hajóját egyik holland vállalat Törökországban építette meg. Az aktivisták szerint a hajó kb.9 millió dollárba került. Fedélzetén több gyorscsónak is van, sőt egy heliport is található. A hajó az egyik ausztráliai kikötőben lesz otthon. Első útjára az év végén kerülhet sor.

A Sea Shepherd szervezet már évek óta ádáz küzdelmet folytat az illegális bálnavadászat ellen, főleg a Déli sarkör vidékén. Többször komoly konfliktus alakult ki a természetvédők és bánavadászok között. A nemzetközi szervezetek 2O14-ben hivatalosan is betiltották több régióban a bálna vadászását, ám a japánok arra hivatkoznak, hogy tudományos célokra használják fel az állatokat, amit a megállapodás nem tilt.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Mitől rózsaszínű a hó az Alpokban?
Furcsa, de nem veszélyes
PÉNZTÁRCA
Mire és mennyire gyűjtenek a fiatalok?
Új app segíthet a spórolásban
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A thai horror múzeumok a legélethűbbek
Nem veszélytelen kipróbálni őket
RECIKLI
Jégkorszaki növényeket találtak
Jurassic Park a való világban

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--