Gyermekrablás: az anya volt a megrendelő?
Magyarországra vezetnek a szálak
[j.protic] publikálva: 2013-04-27 16:53:00 | Nyomtatás
Fotó: illusztrációs felvétel
A csütörtökön Dél-Szlovákiában elrabolt ajnácskői kislány apja úgy gondolja, a kis Katalin anyja állhat a gyermekrablás hátterében - adja hírül a cas.sk portál..
Ajnácskő (Hajnáčka) egyik családi házából két ismeretlen férfi elrabolta a négyéves Nagypál Krisztina Katalint. A férfiak berontottak a házba, megragadták a kislányt, kifutottak az épületből, majd egy magyar rendszámú, fehér színű furgonnal elmenekültek a helyszínről.
A gyerekrablás egyetlen szemtanúja a lány hétéves bátyja, Árpád volt. A gyerekek nagyanyja a fürdőszobában, apjuk pedig egy másik szobában tartózkodott. „A húgom sírt és kiabált, hogy ne vigyék el. Nagyon féltem, hogy engem is magukkal visznek” – idézi a kis Árpád szavait a čas.sk portál.
A gyerekek apja, Csaba azonnal jelentette az esetet a rendőrségen. A 41 éves férfi úgy gondolja, a kislány elrablását annak édesanyja rendelhette meg. Erre már korábban is volt példa.
Csaba próbálta telefonon elérni a kislány anyját, Krisztinát. „A mobiltelefonja ki van kapcsolva. Kedden még felhívott, arról érdeklődött, hol van Katalin és Árpád” – mondta hozzátéve, reméli, hogy a magyar rendőrség is segít a nyomozásban, mivel a lány minden valószínüség szerint már a határ másik oldalán lehet.
Csaba és Krisztina nyolc éven keresztül Budapesten élt. A férfi és a gyerekek azt követően költöztek Ajnácskőre, hogy anyjuk két évvel ezelőtt elhagyta őket. Krisztina aláírt egy dokumentumot, amelyben lemondott mindkét gyermeke nevelési jogáról. A bíróság ideiglenesen az apa gondjaira bízta Katalint és Árpádot. Anyjuk azonban nem tartja tiszteletben a döntést, tavaly nyáron is elrabolta lányát – írja a čas.sk.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás