Ez tetszene a pompakedvelő hercegnek

Klasszikusok és jazz augusztus első hétvégéjén Eszterházán

[V.J.] publikálva: 2014-09-01 11:47:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Jazz és opera – idén is e két műfaj határozza meg az Eszterházi Vigasságok szabad­téri hangversenyeit. A fellépő művészek között pedig Joan Faulknert, Pat Apple­tont, Miklósa Erikát, Tóth Verát és a Budapest Jazz Orchestrát is hallhatja-láthatja augusztus elsején és másodikán a fertődi Esterházy-kastély parkjában felállított szabadtéri színpad közönsége.


Felhőtlenül – jazz. Ezt a címet viseli az Eszterházi Vigasságok augusztus elsejei, szabad­téri hangversenye. Abban, hogy az időjárás igazodik az este címéhez, reménykednek a szervezők. Abban viszont, hogy a fellépő művészek és az elhangzó darabok felhőtlen szórakozást ígérnek a publikumnak, egészen bizonyosak. Az 1920-as évek Amerikájának big bandes jazz-hangzását idéző, a Montreux-i Jazz Fesztivált is megjárt Budapest Jazz Orchestra kíséretével a Németországban élő amerikai jazzénekesnőt, a kontinens leg­jobb amerikai hangjának tartott Joan Faulknert, a De-Phazz Sound Collective-vel énekes­ként és szövegíróként is komoly sikereket elért Pat Appletont és az idehaza az új gene­rá­ció egyik legjobb hangú énekesnőjének tartott, Megasztár-győztes és Artisjus-díjas Tóth Verát hallhatja a publikum. A három jazzdíva műsora pedig Ray Charlestól George Gershwinen és Stevie Wonderen át Otis Reddingig a jazz műfajának rendkívül széles spektrumát öleli át.

Mozart, Donizetti, Bellini, Johann Strauss, Lehár és természetesen Haydn műveiből hallhat opera- és operettrészleteket a közönség augusztus másodikán annak a fertődi Esterházy-kastélynak a parkjában, ahol maga Haydn csaknem három évtizeden át élt és alkotott, ahol komponált és dirigálta a messze földön híres, eszterházai operaelőadáso­kat. Az estén megörvendezteti az Eszterházi Vigasságok közönségét a Kossuth-díjas Miklósa Erika, aki Mozart Varázsfuvolájának Éj királynőjeként Londontól Párizsig, Mün­chentől New Yorkig a világ összes jelentős színpadán fellépett már. De ezen az estén színpadra lép Láng Dorottya, a Mannheimi Operaház tagja, a Jászai-díjas Nyári Zoltán, akit 2009-ben a MEZZO TV operaversenyének legjobb férfi előadójának és közönség­díjasának választottak, valamint Haja Zsolt, a Magyar Állami Operaház magánékese. Őket pedig Rácz Márton dirigálásával az Óbudai Danubia Zenekar kíséri.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Erdő a falon
Lélegző és lélegzetelállító torony Kínában
PÉNZTÁRCA
Nem szexelnek és soha nem lesz pénzük
Miért boldogtalanok az ezredfordulósok?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Repüljön Budapestről Zárába!
Új járat az Adriára
RECIKLI
Lakjon Amerika első plázájában!
Loftlakások kezdőknek

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--