Bravúros nyomozás egy négylábú segítségével

15 kilométeren át követte a nyomot egy rendőrkutya

[szorenyi.p] publikálva: 2012-05-29 07:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kántor is csettintett volna! Marhatolvajok nyomát kutatva egészen a szomszédos megyébe vezette a rendőröket egy nyomkereső kutya Ukrajnában.


A két szarvasmarhát az ismeretlen tolvajok Hmelnick megye egyik legelőjéről hajtották el, és addig hajtották őket, míg el nem érték a szomszédos Ternopil megyében lévő erdőben kialakított táborukig. Ott értékesítették az állatokat a helybeli átvevőknek, akik az egyik tehenet azonnal levágták, és eladták a húsát, míg a másik tehenet elrejtették az erdőben.

A lopást követően a ternopili rendőrök kutyákkal próbálták felfedezni a tolvajok nyomait. Az egyik kopónak sikerült felmennie a nyomot, és egész éjjel, 15 kilométeren keresztül vezette a rendőröket, mígnem rábukkant a szomszédos megye erdejének egyik fájához kikötött szarvasmarhához. A két megye belügyi osztályának munkatársai a helyszínen csapdát állítottak, és rövidesen el is fogták a lopott tehenek átvevőit, akik önként visszaszolgáltatták az épségben maradt marhát, és a levágott tehénért kapott pénzt.

Az elfogott marhadílereknek ezen kívül bíróság előtt kell majd felelniük tettükért, és várhatóan rövidesen a tolvajok kilétéről is tanúvallomást tesznek.

(Palkó István)

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lendületet kapott a hűvösvölgyi Nagyrét
Kultúra és sport a fák árnyékában
PÉNZTÁRCA
Gyakornokok a jövő reménységei
Képzés a valós igények szerint
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Még a tatároknál is népszerűek a macskák
Szijazsszk címerén is egy macska szerepel
RECIKLI
Lakjon Amerika első plázájában!
Loftlakások kezdőknek

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--