Az első fotók a Bazilika kerítéséről

A lépcső alsó 4 fokán azért lehet ücsörögni

[szorenyi.p] publikálva: 2012-07-04 20:39:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Elkészülni látszanak a munkálatokkal a budapesti Bazilikánál. Eredetileg úgy volt, hogy egész nyáron kerítést építenek, de most úgy tűnik napokon belül végeznek majd - írja a az egy nap a Városban blog.

h i r d e t é s ^



A kerítések szépek - állapítja meg a szakavatott blog. Ráadásul, ha tágra nyitják a kapukat - írják, akkor a késő esti órákig továbbra is lehet majd ücsörögni a Bazilika lépcsőjénél. Persze a nyár esti borozgatásnak ezzel is véget vetettek, de az alsó öt sorba, a kerítések alá szorulva még azért szövődhetnek életre szóló borbarátságok.

A Világszám Rómában barangolt az elmúlt napokban. Nos, itt vegyes kép fogadja az embert ebből a szempontból. A leghíresebb templomot, a Szent Péter Bazilikát szintén kordon veszi körül, de ennek inkább biztonsági és látogatok tömegét kezelendő oka van. Ahhoz, hogy valaki eljusson az épülethez még átvilágító kapun is át kell mennie. A rendőrség pedig folyamatosan jelen van.

A többi műemléknél sokkal lazább a helyzet. A Panteonba ki-be lehet járkálni és bárhol leülhet az ember, még a a híres kupola alatt is. A Viktor Emanuel emlékművet azonban alkalmanként bezárják, így volt ez kedd délután is.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Rendkívüli kánikula Spanyolországban
Gondokat okoz a hőhullám
PÉNZTÁRCA
Bevezetik az ingyenélőadót
Egy európai tekintélyelvű állam példája
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Dream Team az olimpián
A litvánok majdnem megfogták őket
RECIKLI
Halottak segítik az uszodát
Krematórium által termelt hővel fűthet egy uszoda

Itt jártunk: Amszterdam

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

2. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

3. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

4. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

5. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

6. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

7. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

8. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

9. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

10. Most nem lennénk Brad Pitt helyében

Angelina Jolie beadta a válópert

Műsoraink
2017.10.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Albánia 1.
2017.10.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Albánia 2.
2017.10.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Albánia 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Rátalált a szerelem

Szófelhő / Archív
--