Akkor most nem lesz új Népstadion?

Nincs nyertese a tervezői pályázatnak

[szorenyi.p] publikálva: 2012-07-09 11:19:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nincs győztese az új nemzeti labdarúgó-stadionnal kapcsolatos városépítészeti ötletpályázatnak, a bírálóbizottság ugyanakkor három pályázatot díjazott, további hét művet pedig megvételre érdemesnek talált.


Nagy Ervin országos főépítész, a bírálóbizottság elnöke azt mondta: egyetlen pályamű sem tudott a terület egészére teljes, kifogástalan megoldást kínálni, ezért nem osztottak ki első díjat.

"A mostani ötletpályázat célja elsősorban városépítészeti, közlekedési kérdések tisztázása volt" - tette hozzá Nagy Ervin. "A pályaművek alapján a bírálóbizottság azt állapította meg, hogy a tervezési program megvalósítható a területen."

A pályázat második helyezettje 4,5, a harmadik 3,5, a negyedik pedig 3 millió forintos honoráriumot kapott. A bírálóbizottság négy pályaművet "kiemelt megvételben", s egyenlő arányban, 1,5 millió forint megvételi összegben, három pályázatot pedig "megvételben", s egyenlő arányban, egymillió forint megvételi összegben részesített.

Az ötletpályázaton részt vett tervezőknek nemcsak a Budapesti Olimpiai Központ rekonstrukcióját, hanem egy egész városrészt – a Keleti pályaudvar, Stefánia út, Dózsa György út és Puskás Ferenc Stadion metróállomás közötti területet – kellett megtervezniük úgy, hogy a 2016-ra felépülő nemzeti labdarúgó-stadion városépítészeti és közlekedési szempontból is tökéletes helyre kerüljön.

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: a beruházás következő lépése az építészeti tervpályázat kiírása lesz, erre várhatóan kora ősszel kerül sor.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Szegény Puskás Ferenc

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Helikoptereztetik a lazacokat
Földcsuszamlás zárta el
PÉNZTÁRCA
Varga Mihály megvillantotta az eurót
2020 körül akár eurónk is lehet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Indiana és a magyar történelem
Magyarország két birodalom között

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--