Totális kényelem
[szorenyi.p] publikálva: 2014-10-29 12:10:00 | Nyomtatás
Novemberben nyílik Buda új szórakoztató komplexuma, a Buda Entertainment & Gastro egyik szárnya, ahol helyet kap egy Európában egyedül hazánkban található Bed Movie, vagyis ágymozi. Emellett folklór terem, egy Magyarországon szintén egyedülálló, kézműveseknek és divattervezőknek otthont adó „Art & Craft Market”, valamint egy több termes táncos szórakozóhely fogadja majd látogatóit a szórakoztató központ kialakításának első fázisában.
A Kolosy tér szomszédságában található Új Udvar átalakításával ezentúl egy szellősebb, tágasabb, mediterrán falu hangulatát idéző épület fogadja majd a látogatókat és szórakozni vágyókat Buda legjelentősebb szórakoztató komplexumában.
A világon összesen négy, ebből Európában az első ágymozi nyílik a létesítményben. Európában egyedül Londonban található hasonló, ám ott csak az első sort foglalják el ágyak, itt viszont az egész teremben kizárólag ágyból, összesen 35 darabból lehet nézni a filmeket. A mozi kb. 3 óránként sugároz, tematikus váltakozással: napközben inkább könnyedebb, többek között családi filmek láthatóak, este drámaibb vagy éppen akciófilmek, míg éjjel a horroré a főszerep. A kínálat népszerű, kultikus kasszasikerekből áll össze.
Szintén ugyanezen a napon nyílik meg a folklór terem, ahol naponta két alkalommal, 18 és 20 órától néptáncosoké, népzenészeké a főszerep, illetve egy – a komplexum által kiírt pályázat győzteseként – Magyarországot bemutató imázsfilmet is vetítenek majd. Az előadásokra hazai és külföldi érdeklődőket is várnak.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás